Gazdaság

Parraghot csak a cégek érdeklik, az önkormányzatok nem

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke komoly esélyt lát az iparűzési adó jövő évi eltörlésére.

Bajban vannak a gazdasági szereplők, márpedig ilyenkor nem elvenni kell, hanem adni.

Ezzel magyarázza a Népszavának Parragh László, hogy a kormányfőnek vasárnap az iparkamara nevében javasolta, hogy  jövőre függesszék fel vagy teljesen töröljék el az iparűzési adót. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke úgy számol, Karácsony Gergely főpolgármester javaslata, hogy 2 százalékról 2,5 százalékra emeljék fel az iparűzési adó mértékét,

valójában 20 százalékkal többet szedne be a járvány miatt egyébként is megtépázott vállalkozásoktól. Ez őrült nagy pénz.

Elengedése az önkormányzatoknak 10 százalékos bevételkiesést jelent. Arra érdemben nem reagál, hogy a főváros esetében ez már 62 százalék lenne, helyette spórolásra buzdítja az önkormányzatot.

Hol van az megírva, hogy öt helyettes kell a főpolgármester mellé? Tudom, hogy ez populistán hangzik, de attól még igaz. A fővárosi önkormányzatnak önmérsékletet kellene gyakorolnia és el kell kezdeni valóban takarékoskodni és kigazdálkodni a működési költségeit.

Az ellenérvekre azt feleli, neki az MKIK elnökeként a vállalkozók érdekeit kell képviselnie.

Szerinte Orbán rábólint a javaslatára

Meglátjuk mi lesz a két erőhatás – az önkormányzati, illetve a gazdasági érdekek – eredője. Erős esélyt látok arra, hogy a javaslatom át fog menni. A kérdés az, hogy elengedik vagy csupán felfüggesztik az adófizetési kötelezettséget januártól egy évre. Én az elengedés mellett vagyok.

Egy évet erre elégnek tart. Szerinte a gazdaság visszazökkenhet őszre a normál kerékvágásba, azt pedig a kormánynak kell majd eldöntenie, mit kezd azzal, ha a kieső adóbevételek miatt kötelező feladataikat sem tudják ellátni az önkormányzatok. Arra a kérdésre, hogy felvetése az önkormányzati rendszer átalakítását alapozza meg gazdaságilag, azzal válaszol, hogy az iparűzési adó sem igazságos, hiszen Győr is egymaga kapja az adót az autógyártól, amelynek dolgozói után a közeli települések fizetik a közszolgáltatásokat.

Az iparűzési adót tehát jobban szét kellene teríteni.

Kiss Ambrus: céltévesztés a javaslat

Az iparűzési adó nélkül nem tervezhető jövő évi költségvetés – mondta a Népszavának Kiss Ambrus. A főpolgármester- helyettes teljes céltévesztésnek tartja Parragh László javaslatát, amely 670 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál, miközben nem is a kis- és középvállalkozásokat (kkv), hanem a multikat segítené.

Budapesten például az adózók egy százaléka fizeti be az adó 80 százalékát

– tette hozzá. Kiss Ambrus úgy véli, az önkormányzatok iparűzési adó nélkül azonnal csődbe mennek. Feladataikat átvehetné a kormány, de ez kezelhetetlen helyzetbe hozná a központi büdzsét.

A fővárosi önkormányzat 135 milliárd forint bevételtől esne el, a  kerületek büdzséje átlagosan harmadával zsugorodna. Ennyi pénzt nem lehet megspórolni.

Kiss felhívta a figyelmet, ez nemcsak Budapest gondja, hanem a a megyei jogú városoké is, és az önkormányzatok kivéreztetése után jöhet az önkormányzatiság megszüntetése, hivatkozva arra, hogy a települések feladatait már át is vette az állam.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével tanácskozik a Karmelita kolostorban november 8-án. Szemben Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter, háttal Nagy Márton miniszterelnöki megbízott, gazdaságpolitikai tanácsadó. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik