Gazdaság koronavírus

Szabadai Viktor szerint a MÁV-nak és a Volánnak is sűríteni kellene járatait az elővárosi közlekedésben

A Magyar Liberális Párt ügyvivője közleményben szólította fel a kormányt, hogy gondoskodjon a biztonságos tömegközlekedés megszervezéséről az elővárosi járatokon. Ne csak Budapestet és a megyei jogú városokat kötelezzék a járatsűrítésre, a MÁV és a Volán is gondoskodjon arról, hogy a járvány idején ne alakuljon ki zsúfoltság a vonatokon és a buszokon.

A főváros és a környező települések között naponta több mint félmillió ember ingázik. A kormány november 3-án arra kötelezte Budapestet és a megyei jogú városokat, hogy reggel 7 és 9 óra között, valamint 15 és 19 óra között növeljék a járatszámokat a helyi tömegközlekedésben, hogy így csökkentsék a fertőzés kockázatát.

Az új rendeletet támogatják, azt viszont nem, hogy közben elvonják az önkormányzatoktól azokat a forrásokat, amiket a tömegközlekedésre lehetne költeni. Súlyos hiba szerintük a parkolás ingyenessé tétele is, de ha már ezt a megoldást választotta a kormány, kutya kötelessége lenne pótolni az önkormányzatok kieső bevételét. Ugyanígy elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány a városi tömegközlekedésre fordított támogatást is folyamatosan csökkenti. A járvány idején ez megengedhetetlen felelőtlenség szerintük, amely emberi életekbe kerülhet. Több helyen is beszámolt róla a média, hogy az Érdről a fővárosba érkező vonatokon akkora a zsúfoltság, hogy sokan fel se férnek a járatokra – jegyezték meg.

A Liberálisok elvárják, hogy a kormány csak olyan feltételeket szabjon az önkormányzatoknak, amelyeknek maga is meg tud felelni. Felszólították a kormányt és a Közlekedési Hatóság vezetőjét, hogy azonnali hatállyal bővítsék az Érd-Budapest közötti vonalon a kapacitásokat, és ugyanígy járjanak el minden olyan vonalon, amelyen zsúfoltság alakult ki az elmúlt időszakban.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik