Gazdaság

Pénz áll a házhoz a szakképzésben tanulóknak

Szerdán és csütörtökön megérkeznek az általánosösztöndíj-utalások a szakképzésbe járó, elsőéves fiatalok számláira – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy

  • a technikumban tanulók 8050 forintot,
  • a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 100 forintot kapnak havonta, amíg ágazati alapoktatásban vesznek részt.

A két iskolatípusba járó diákok ösztöndíja között azért van különbség, mert a technikumban ez a fajta képzés két évig, a szakképző intézményben egy évig tart.

Általános ösztöndíjra 67 934-en jogosultak, közülük 61 414-en kaphatták meg; a többieknek még nincs megfelelő számlaszámuk. Az államtitkár szerint azonban ez semmiféle hátrányt nem okoz nekik azon túl, hogy később kapják meg az ösztöndíjukat. Kiemelte: ha elvégzik a szükséges adminisztratív munkát, egy novemberi hóközi utalással hozzá is juthatnak a pénzükhöz.

Az államtitkár ismertette, hogy a 2020. szeptemberétől felmenő rendszerben bevezetett általános ösztöndíj csak egy része annak a támogatásrendszernek, amelyben a szakképzést választó diákok részesülhetnek. A kormány arra törekszik, hogy minden tanulónak biztosítsa az ösztöndíjat, azonban fontos szempont az is, hogy ezek a juttatások a későbbiekben függjenek a tanulmányi eredményektől is.

Kiemelt kép: Szabó Renáta cukrásztanuló nyári diákmunkán a gödöllői Monarchia Rétesházban 2020. július 31-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik