HIRDETÉS
Gazdaság

Négyszázmilliós áfacsalási ügyben 70 nyomozó csapott le 24 helyszínen

A költségvetésnek 433 millió forint kárt okozó építőipari céghálózatot működtető bűnszervezet tagjait tartóztattak le Pécsen – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Kuperczkó Adrienn a közleményben azt írta, hogy a NAV baranyai munkatársai bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoznak az ügyben.

Közölte: egy látszólag építőipari tevékenységet végző, hét Pest megyei gazdasági társaságból álló céghálózatot működtetett a bűnszervezet vezetője. A láncolatba épített cégek elenyésző mennyiségű munkát végeztek, azokat is fiktív számlázásra, kifejezetten bűncselekmények elkövetésére szervezték. A számlákat befogadó cégek jelentősen csökkentették, illetve elkerülték adófizetési kötelezettségeiket.

A cégláncolaton az elkövetők csaknem négymilliárd forintot futtattak át, és a beérkező összes pénzt az utalások napján vagy másnap készpénzben felvette a bűnszervezet egyik tagja.

Egyidejűleg huszonnégy helyszínen hetven pénzügyi nyomozó és pénzügyőr csapott le Heves, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében. Okiratokat, bizonyítékokat foglaltak le, gyanúsítottakat és tanúkat hallgattak ki, adatmentéseket hajtottak végre laptopokról, mobiltelefonokról és e-mail fiókokból – írták.

Az akcióban a bűnszervezet irányítójának 355 millió forint értékű luxusingatlanán túl a ruhák közé rejtett széfben talált 7,5 millió forintot, három gépjárművet és céges számlapénzeket foglaltak le, a bűnszervezet által okozott kárnak így mintegy kilencven százaléka megtérült.

A nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként. A bűnszervezet vezetőjét, két tagját és a szervezet tagjaként közreműködő könyvelőt is őrizetbe vették, a Pécsi Járásbíróság pedig elrendelte mind a négy ember letartóztatását – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

„Leszarom a bírságot, nem fogom kifizetni, majd leülöm” – felvonulókat kérdeztünk a Pécs Pride-on
Bár a hatóságok a gyermekvédelemre hivatkozva betiltották, az ötödik Pécs Pride-ot végül mégis megtartották – a vadak túlszaporodása elleni tüntetés árnyékában. Miközben az egyik sarkon a megfigyelőkamerás rendőrautóknak küldte a puszikat vonuló tömeg, a másik sarkon a felvonulókat védte a készenléti rendőrség az ellentüntetőktől. A résztvevőket arról kérdeztük, hogyan élték meg azt a szürreális helyzetet, hogy az Orbán-kormány intézkedései miatt európai üggyé vált pécsi felvonuláson a rendőrség egyszerre figyelte meg és védelmezte a résztvevőket. Péterffy Attila pécsi polgármester elárulta: előrelátóan félre tett 100 ezer forintot arra az esetre, ha esetleg megbüntetnék.
0 seconds of 8 minutes, 33 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Miért kell Varga Judit ennyire a Fidesznek?
1:03:06
00:00
08:33
08:33
 
Olvasói sztorik