Gazdaság

A tőzsdére is benézett a második hullám, esnek az OTP-részvények

Tízezer forint alá estek az OTP-részvények hétfőn, a Portfolio írása szerint a tőzsdenyitás után, kiemelkedő forgalom mellett, rögtön meredeken (6 százalékponttal) csökkenni kezdett a bankpapír árfolyama.

A lap szerint ez összefügg azzal, hogy a kormányfő szombaton jelentette be a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítását a családosoknál, a nyugdíjasoknál, a munkanélkülieknél és a közfoglakoztatottaknál, és kérhetik ezt a bevételük legalább negyedét elveszítő vállalkozásik is. Másfelől a következő hónapokban várható további korlátozások is lefelé húzzák a papírok árfolyamát.

Az OTP árfolyama egyébként már hónapok óta csökkenő trendben halad. A cikk arra is kitért, hogy az OTP két nagy hullámban, március-áprilisban és június-augusztusban vásárolta a részvényeit, az idén összesen 6,7 millió darabot, ezek átlagára pedig 10 547 forint volt, vagyis a jelenlegi árfolyam már 9 százalékkal alacsonyabb a sajátrészvény-vásárlások átlagáránál.

Délután ugyanis a jegyzések már 9500 forint alatt járnak.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik