Gazdaság

Furcsa feltételekkel lehet pályázni a Bahart 11 balatoni vitorláskikötőjére

Csakis egyben lehet pályázni 11 balatoni vitorláskikötőre, a szerencsés nyertes pedig 15 évre veheti ki bérbe az értékes ingatlanokat — derül ki abból a Népszava birtokába került előterjesztésből, amelyről pénteki, rendkívüli közgyűlésén dönt az állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. A lap szerint ezen feltételek alapján úgy tűnik, beigazolódik azok félelme, aki ellenezték a kikötők bérbe adását, és azt hangsúlyozták, a Bahart maga is el tudja látni a feladatot.

A lap hozzáteszi: a további pályázati feltételek is arra utalnak, hogy beszűkül majd a szóba jöhető befektetői kör, amely meg tud felelni minden előírásnak. A tenderen indulóknak minimum félmilliárd forint saját tőkével, értékelhető ingatlanüzemeltetési tapasztalattal kell rendelkezniük, vállalniuk kell a kezdő, minimum nettó 475 milliós éves üzemeltetési díjat, amely nem tartalmazza a közüzemi, fenntartási és felújítási költségeket, amelyek mind a majdani nyertest terhelik.

A pénteki szavazás végkimenetelét az állam nevében a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselője képes egyedül eldönteni: a tulajdonrésszel bíró tóparti települések kisebbségben vannak, mivel a tavalyi augusztusi tőkeemelésével az állam több mint kétharmados többséget szerzett a cégben. Májusban pedig egyszer már kiderült, az állam nem köt kompromisszumot: az akkori közgyűlésen úgy nyomta át a Bahart reorganizációs tervét – amelyben kempingek és szállodák eladása mellett a vitorláskikötők bérbeadása is szerepelt –, hogy nem volt tekintettel az önkormányzatok észrevételeire.

A jachtkikötők üzemeltetése eddig komoly bevételeket hozott a hajózási cégnek: az idén 967 millió forint folyt be a 11 kikötőből, amelyektől profiltisztításra hivatkozva válik meg a cég. A kikötők évről évre nagyobb bevételt hoztak: 2016-ban 663 millió, 2017-ben 701 millió, 2018-ban 815 millió, az idén pedig 967 millió forintot kasszírozott a cég. Erről bővebben itt olvashat:

„Hazugság, hogy a csődtől mentette meg az állam a balatoni hajózási társaságot”
Széchenyi István megfordul a sírjában – mondja a Bahart volt vezérigazgatója, miután a balatoni települések már csak távolról szemlélhetik, ahogy eddigi befektetésük a nullával lesz egyenlő.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik