Gazdaság

Soha nem látott mértékű forrásokat ígér az ITM a vállalkozásoknak

Soha nem látott mértékű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére a 2021-2027-es európai uniós pályázati ciklusban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Dunakeszin az MTI beszámolója szerint.

György László, a 2021-27-es európai uniós források várható felhasználását ismertető tájékoztatóján azt mondta: mivel még folynak a tárgyalások Brüsszellel, a pályázati források konkrét nagyságáról egyelőre nem mond számokat. Hozzátette, hogy a kormány jelenlegi tervei szerint lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek majd meg, ezeknél 3-4 hónap alatt döntések is születnek.

Elmondta, a pályázatok nem a hagyományos szakpolitikai rendszer szerint fognak működni, nem kell külön eszközre, foglalkoztatásra, digitalizációra, energiahatékonyságra, képzésre és más fejlesztési célokra pályázni, hanem csak magára a beruházásra, amelynek meglesznek a felsorolt szakmai részei. „Így lesz a kkv-stratégia high-tech és zöld” – fűzte hozzá az államtitkár.

Kiemelt kép: 24.hu/Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik