Gazdaság

A szegedi stadionra akadt pénz, a szegedi kollégiumra viszont nincs elég

Közös megegyezéssel felbontotta a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány a FerroÉp Zrt.-vel kötött szerződést, miután kiderült: a kormány által biztosított közel 2 milliárd forint sem elég az egykori művelődési ház átépítésére. A FerroÉp a Fidesz által nemrég kinevezett kormánybiztos, Nemesi Pál tulajdona — írta meg az Átlátszó. A lap szerint jelenleg egy 2 milliárd forintos torzó van a helyszínen és a beázás nyomai is megjelentek.

Az egykori Bartók Béla Művelődési Házban a Szegedi Tudós Akadémia kollégiuma lesz, ami az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával valósulna meg. A kivitelezési munkát a FerroÉp Zrt. nyerte bruttó 1,9 milliárdért, ennek tulajdonosa a tavaly a Fidesz támogatásával polgármesteri székért induló Nemesi Pál. Egyben a kereskedelmi- és iparkamara elnöke is, akit nemrég kormánybiztossá neveztek ki.

A megrendelő, Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány azt írta az Átlátszónak, hogy

az 5 évvel ezelőtt megítélt támogatás összege a jelentősen megemelkedett építőipari árak miatt nem tudta, illetve nem tudja fedezi a felújítás teljes költségét, ezért az épület 60-70 százalékának megfelelő kivitelezést lehetett megvalósítani.

A lap szerint ez az érvelés azért nem állja meg a helyét teljes mértékben, mert a közbeszerzést nem akkor, hanem három évvel később, 2018-ban írták ki, amikor már kiszámolható lett volna, hogy a megítélt összeg nem lesz elég a beruházásra. Az Alapítány azonban akkor nem, csak 2019 tavaszán jelezte plusz forrás igényét a program támogatását elindító Miniszterelnöki Hivatalnál, az EMMI majd később a jelenleg illetékes minisztériumnál, az ITMn-él.

Tekintettel arra, hogy a plusz forrás megítélése még nem történt meg, az építkezés 2020 májusában leállt. Az építkezés folytatására kormányzati támogatás és egy újabb közbeszerzési eljárás lefolytatását követően kerülhet sor. Az Alapítvány vezetősége bízik benne, hogy a kivitelezés belátható időn belül folytatódni fog, és az épület újra Szeged belvárosának egyik ékköve lesz

– írták az Átlátszónak.

Ehhez képest a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyolcezer férőhelyes szegedi stadionjának ára bőven 10 milliárd forint fölé ugrott. A kivitelezési munkákat az Orbán Viktor luxusrepülőztetésével ismertté vált Garancsi István cége, a Market Zrt.-t nyerte el.

10 milliárd fölé drágult a szegedi püspök stadionja
Plusz négymilliárd lesz. Maradhat?

Kiemelt kép: Google Street View

Ajánlott videó

Olvasói sztorik