Gazdaság

Fidesz-KDNP: Budapest különítsen el 50 milliárd forintot az idegenforgalomban dolgozók megsegítésére

Bajban ismerszik meg az ember! Cselekvés helyett ismét a kormánytól várja a megoldást Karácsony Gergely

– írja hétfői közleményében a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja.

Azt írják, a belföldi turizmussal szemben, a nagyrészt külföldiekre épülő budapesti idegenforgalom mostanra jól láthatóan beszakadt. Szerintük sürgősen kell cselekedni, hiszen jól látható, hogy a mostani helyzet befolyásolja 2021-et, sőt az azt követő éveket is.

Ennek ellenére Karácsony Gergely továbbra is úgy gondolja, hogy neki semmi feladat sincs a járványhelyzet miatt kilátástalan helyzetbe került vendéglátósokkal, idegenvezetőkkel, szállodásokkal és a taxisokkal. Elfogadhatatlan, hogy a főpolgármester a budapesti gazdasági élet szereplőivel még párbeszédre sem hajlandó

– közölték.

A fővárosi Fidesz-KDNP képviselőcsoport továbbra is kitart amellett, hogy Budapest különítsen el 50 milliárd forintot a meglévő forrásaiból.

Ezt a pénzt pedig – a környező európai nagyvárosokhoz hasonlóan – a budapesti idegenforgalomban dolgozók, a vendéglátósok, az idegenvezetők, a szállodások és a taxisok megsegítésére kell költeni

– zárták a közleményt.

Karácsony Gergely egyébként vasárnap a Facebook-oldalán azt írta, Budapest nem 100 milliárdos pluszban, hanem 150 milliárdos mínuszban van.

Karácsony Gergely: Gyerekkoromban én is szerettem a számháborút, de most más időket élünk
A főpolgármester szerint a fővárosnak nincs pénze arra, hogy a kormány feladatait átvegye.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik