Belföld

Nem volt jogsértő, hogy a fideszes jelölt gyerekekkel kampányolt

Nem volt jogszabálysértő, hogy a tiszaújvárosi időközi választásra készülő fideszes jelölt, Koncz Zsófia gyerekekkel fényképezkedett, majd erről töltött fel képet közösségi oldalára – közölte a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az MTI szerint. A felújított szerencsi játszótéren készült képek miatt a független Tóth Ádám az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsághoz (oevb) fordult, ami el is marasztalta a jelöltet, mert az oevb szerint Koncz Zsófia megsértette a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség választási alapelvét azzal, hogy egy a játszótér-felújításról gyerekekkel készített fotót tett közzé a közösségi oldalán.

Az ügy fellebbezés után került az NVB-hez. Utóbbi azonban 10:1 arányban megváltoztatta az oevb döntését, és elutasította a kifogást. A bizottság szerint köznevelési intézményben valóban nem lehet gyerekekkel kampányolni, de a kifogásolt rendezvény – bár azon gyerekek voltak jelen – nem köznevelési intézményben történt, így nem ütközik jogszabályba.

Az NVB szerint tehát az sem volt jogsértő, amikor Konczot egy szerencsi iskolában tanárokkal és gyerekekkel fényképezték.

A bizottság 6:5 arányban helybenhagyta a tiszaújvárosi oevb erre vonatkozó döntését. Ezt azzal magyarázták meg, hogy a kormánypárti jelölt saját bevallása szerint még augusztus 28-án volt az iskolában, amikor nem folyt ott oktatás. Így nem állapítható meg a köznevelési törvény sérelme a választási bizottságok szerint, és a kifogást elutasították.

Koncz Zsófia a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os számú, a megye délkeleti részét lefedő, tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben indul. Október 11-én tartanak időközi országgyűlési képviselő-választást, amelyen a júliusban motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc (Fidesz) utódjáról dönthetnek majd.

Koncz Zsófia – aki az október 11-i időközi országgyűlési-képviselő választáson a Fidesz jelöltjeként indul a körzetben – beszédet mond az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávétöltő-üzemének átadásán Szikszó határában 2020. szeptember 10-én. A beruházás nyolc millliárd forintba került, amelyhez a kormány négy milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott. MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik