Gazdaság

Négy jelentkező van a Lánchíd felújítására

Augusztus 11-e óta tizennégy gazdasági szereplő jelezte érdeklődését a Lánchíd felújítására, közülük végül négy nyújtott be részvételi jelentkezést – közölte kedden a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Mint írták, a négy jelentkezőről a közbeszerzési eljárás jelenlegi szakaszában semmilyen további információ nem adható, azt azonban hozzátették, hogy a jelentkező gazdasági szereplőknek a tender jelenlegi szakaszában még nem kellett árajánlatot benyújtania. A közbeszerzési eljárás következő lépéseként a BKK megvizsgálja, hogy a benyújtott jelentkezések megfelelnek-e a részvételi felhívásban megfogalmazott elvárásoknak, és ez alapján születik döntés arról, mely cégeket hívják meg ajánlattételre. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy minél több szereplő vegyen részt a közbeszerzésben – jegyezték meg a közleményben.

A kiválasztott gazdasági szereplők meghívására a BKK Igazgatóságának döntése után, várhatóan legkésőbb október első felében kerül sor. Amennyiben a tárgyalások végén kedvező ajánlatok érkeznek és a kormány is biztosítja az ígért támogatást, a BKK 2021 februárjában köthet szerződést a majdani kivitelezővel, amely márciusban kezdheti meg a felújítási munkát. Ennek értelmében a Lánchíd 2023-ra készülhet el – írta a BKK.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik