Gazdaság

Rávetették magukat a taxisok az elektromos autókra

Akkora siker lett a kormány 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata, hogy mintegy 882 millió forinttal megemelik a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet – mondta el az MTI-nek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A környezetkímélő járművek beszerzése iránt az egyéni vásárlók mellett komoly érdeklődést mutattak a vállalkozások is, tette hozzá a miniszter. A többletforrásnak köszönhetően az innovációs tárca több mint 230 elektromos jármű vásárlását segíti – ezzel  több mint 2000 elektromos jármű beszerzése történhet meg, mondta a miniszter.

Tájékoztatása szerint 662 magánszemély pályázott a támogatásra, emellett 738 vállalkozás, köztük 294 taxis vagy személygépkocsis személyszállítást végző cég nyújtott be pályázatot elektromos autó vásárlására. A pályázó gazdasági társaságok főként az informatikai, értékesítési és kereskedelmi szektorokból kerültek ki, de előfordultak köztük mérnöki vagy ügyvédi irodák is. Az érdeklődés a taxisok részéről volt a legintenzívebb, a pályázataikban igényelt támogatások összege ugyanis meghaladta a számukra elkülönített 2 milliárd forintos keretet. A pályázat keretében 348 vállalkozás pályázott elektromos robogó beszerzésére, jegyezte meg Palkovics László.

A kormányzati program felgyorsítja a környezetkímélő járművek terjedését, amelynek tempója már korábban is az európai élmezőnybe tartozott Magyarországon – mondta, emlékeztetve arra, hogy 2020 első felében az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma.

A 2020. május 30-án meghirdetett kiírás keretében a pályázatokat 2020. június 15-től lehetett benyújtani. A beérkezett pályázatok összértéke kevesebb mint egy nap alatt elérte a teljes keretösszeget. A feldolgozás folyamatos, eddig 1558 pályázatról született döntés, ezek támogatói okiratait már ki is adták. Az elbírált pályázatok nyilvános döntési listája a https://elektromobilitas.ifka.hu/hu/page/dokumentumtar honlapon található.

Kiemelt kép: Egy elektromos autó töltőállomás a II. kerületi Frankel Leó úton.
MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik