Gazdaság koronavírus

Hosszabb munkaidővel fizetnek a dolgozók az otthoni munkavégzésért

A koronavírus-járvány előremozdította a munkahelyi digitalizációt, a mindennapokban rendszeressé váltak az online konferencia-beszélgetések. A megváltozott körülmények munkavállalói szokásokra gyakorolt hatását vizsgálták a Harvard és a New York Egyetem kutatói a karanténidőszak alatt Észak-Amerikától, a Közel-Keleten át Európáig — írta meg a Világgazdaság a Bloomberg által közölt felmérés alapján.

A kutatók 21 ezer cég több mint 3,1 millió munkavállalójának anonimizált e-mailjeit, konferenciahívásait és megbeszéléseinek adatait hasonlították össze két négy hetes időszakban: a karantén alatt, illetve azt megelőzően. A felmérés eredményei szerint

egy átlagos munkanap 48,5 perccel tartott tovább a karantén időszakban, mint azelőtt.

A munkanapok már a karanténidőszak hivatalos kihirdetése előtt hosszabbodtak, ami a megváltozott munkakörülményekre való felkészülésnek tudható be. Azt még nem lehet kijelenteni, hogy a megváltozott munkavégzési szokások a pandémia előtti szintre mikor térhetnek vissza – idézik Jeff Polzert, a Harvard Egyetem professzorát.

A lap szerint míg néhány amerikai városban az átlagos munkanap hossza a karantén után hamar visszatért a megszokott kerékvágásba, Európa nagy részén és New Yorkban a hosszabb munkanapok megmaradtak a karantén után is. A felmérés megerősíti azt, hogy az otthoni munkavégzés a munkavállalók számára stresszforrást jelent, hiszen a munkahely és otthon határainak elmosódása könnyen vezethet több munkához, kevesebb pihenéshez és kiégéshez.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.