Gazdaság

250 új dolgozót vesz fel az Aldi

Jelentős létszámbővítést jelentett be az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.,

  • 50 fővel növeli a biatorbágyi logisztikai központjában dolgozók számát, az új hűtőraktárának átadásával és
  • 100 fővel a kereskedelmi dolgozók létszámát 145 üzletből álló hálózatában.

Ezen kívül Az ALDI International IT Services Kft. (AIIS) Biatorbágyról a fővárosba, a Budapest ONE irodaházba költözik és

  • további 100 munkahelyet hoz létre budapesti és pécsi informatikai szolgáltatóközpontjaiban.

Így év végéig közel 4500-ra nő az ALDI magyarországi munkavállalóinak száma.

Már két informatikai szolgáltatóközpontjuk van Magyarországon

Immár két éve, 2018-ban szervezte önálló cégbe az Aldi Magyarország az európai üzlethálózatnak informatikai támogatást nyújtó részlegét. Az AIIS megalakulása után a biatorbágyi egység mellett Pécsett is szolgáltatóközpontot nyitottak. A megalapításának most második jubileumát ünneplő cég több mint 4000 európai Aldi-üzlet mellett immár 55 logisztikai központ és igazgatási irodaház IT-rendszerét is teljes körűen gondozza, így összességében 8 országban mintegy 17 000 felhasználó IT támogatásáért felelős. A vállalat szakemberei a magyar mellett német, angol, olasz, szlovén és francia nyelvterületű országoknak nyújtanak támogatást.

A német diszkontlánc európai hálózata rendkívül elégedett a Biatorbágyról és Pécsről nyújtott szolgáltatással, ezért számos új feladattal bízza meg az AIIS-t. A folyamatosan bővülő feladatok magas szintű ellátása érdekében hozzák létre az újabb 100 állást Magyarországon.

Új munkahelyek a kereskedelem és logisztika területén

2019 szeptemberében rakta le az áruházlánc biatorbágyi logisztikai központjánál az új hűtőraktárának alapkövét. Ezzel a lépéssel a 255 000 négyzetméteres telken elhelyezkedő mintegy 53 000 négyzetméteres, 500 főt foglalkoztató raktár egy 8800 négyzetméteres egységgel bővül, amelyben egy -23 Celsius fokos mélyhűtő és egy 0 Celsius fokos hűtőraktár mellett egy kilenc rámpával rendelkező előhűtőt is kialakítanak. Az L-alakú új épület egyik oldala 120, másik oldala 140 méter hosszúságú, illetve 40 méter szélességű lesz, a legnagyobb magassága pedig eléri a 16 métert. A mintegy 6 milliárdos beruházásnak köszönhetően duplájára nő az áruházlánc magyarországi hűtőraktár-kapacitása, a vásárlók pedig lényegesen nagyobb hűtött-termék kínálattal találkozhatnak majd áruházaikban. A vállalat az áruházi munkatársak létszámát is bővíti: még ebben az évben 100 új munkahelyet hoz létre az ország egész területén.

A toborzás mind a logisztika, mind az áruházi értékesítés területén folyamatos. Közleményük szerint a vállalat nem tesz különbséget a bolti és a raktári dolgozók fizetése között, így a 8 órás munkaviszonyra vetített kezdő fizetés az üzletekben és a logisztikai központban egyaránt bruttó 322 800 forint. A vállalatnál töltött két év munkaviszony után a bér 362 900 forintra, míg 10 év után, a 11. évtől 406 500 forintra nő.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik