Gazdaság

Megszűnt a projekt, másfél évig mégis havi 2,5 milliót akasztott egy cég a BKK-tól

Elképesztően jó feltételekkel sikerült leszerződnie néhány éve a BKK-val egy ingatlan bérbeadásra létrehozott vállalkozásnak. A szerződéses feltételek alapján akkor is havi 18 millió forintot kell kapniuk 2,5 éven át, ha időközben a projekt is megszűnik, és így már tennivaló sem akad – írja a G7.hu.

Az elektronikus jegyrendszerre úgy költöttek el közel 9 milliárd forintot, hogy nem valósult meg, a projekt elbukott.

Már 2014-ben látszott, hogy döcög a projekt, év végén az akkori főpolgármester, Tarlós István leváltotta a Budapesti Közlekedési Központ éléről Vitézy Dávidot, majd a rá következő évben az e-jegy projekt vezetője és a csapat nagy része távozott a cégtől. Az új BKK-vezetés ahelyett, hogy lefújta volna az egész projektet, mindig egy-egy évvel meghosszabbította. És újabb jelentős összegű szerződéseket kötöttek: a Zöld Terasz Kft.-vel 2015 novemberében kötöttek szerződést mérnöki szolgáltatásokra, mégpedig közbeszerzés kiírása nélkül.

Ezt a megállapodást a Zöld Terasz Kft. és a SecurIT Kft. konzorciumával kötötték, az előbbi 70 százalékos részesedéssel bírt a konzorciumban. A “Minőségbiztosítási szolgáltatások nyújtására az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez kapcsolódóan” tárgyú szerződést ekkor maximum 40 millió forintos keretösszeggel írták alá, és azzal a feltétellel, hogy amennyiben hasonló tárgyban új szerződést köt a BKK, akkor érvényét veszti – írja a portál.

Rá egy évre új szerződés, de már csak a Zöld Terasz Kft.-vel.

A szerződést 18 hónapra kötötték meg, 12 hónap opcióval. Tehát eredetileg lejárt volna 2018. április 17-én. Ám az opciót olyan trükkösen foglalták a szerződésbe, hogy az automatikusan meghosszabbodik, ha az e-jegy projektet nem adják át a Zöld Terasztól független ok miatt. Ekkor ugyan még élt a szerződése a BKK-nak az e-jegy projektre, de nem haladt a projekt, és már ekkor is sokan kételkedtek, hogy valaha megvalósulhat-e. A Zöld Terasz Kft. azonban levélben felhívta a BKK figyelmét, hogy a csúszás nem miattuk van, ezért 2019. április 17-ig meghosszabbodott a szerződés.

„Sőt, még az opció lejárta után sem gondolt senki arra, hogy a havi 18 milliós szolgáltatás nem hozta meg a várt eredményt. 2019. február 12-én ugyanis meghosszabbították a szerződést 2020. június 15-éig. Ez azért különösen érdekes, mert a BKK vezetése 2018. november 21-én felmondta a szerződést az e-jegy megvalósításával megbízott Scheidt & Bachmann-nal. Azóta már e-jegyrendszer projekt sincsen, az új nevén Fővárosi Viteldíjrendszer (FVR) kidolgozásán dolgoztak.”

Vagyis egy olyan feladatra hosszabbítottak szerződést, amely akkor már nem is létezett.

Arról nem tudni sokat, hogy milyen munkát végzett a Zöld Tearsz. Pedig nem kevés pénzről van szó: másfél évig, egészen idén áprilisig összesen 302 millió forint számlát fogadott be a BKK úgy, hogy a projekt, amire szerződtették a mérnököt, megszűnt – írja a G7.hu.

2019 októberi önkormányzati választások óta új vezetése van a BKK-nak.

A Zöld Terasz Kft.-nek mindenesetre bomba üzlet volt a tanácsadás. A BKK-tól közérdekű adatként kikért kimutatások alapján az elmúlt öt évben 760 millió forintot fizettek ki a cégnek.

A Zöld Terasz Kft.-t 2005-ben alapították ingatlanforgalmazásra, és 2016 júniusától váltottak profilt, ekkortól a mérnöki szolgáltatás a főtevékenységük. Nyilvános honlapja nincs a vállalkozásnak. Az e-jegy projekt előtt egy állami mérnöki megbízásuk volt. Alkalmazotti létszámuk 2-7 fő között mozgott az elmúlt években.

Kiemelt kép: Fotó: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik