Gazdaság koronavírus

Csaba László: Beleférne, hogy az álláskeresési járadékot 3-ról 9-hónapra növeljék

A Növekedés.hu készített interjút Csaba László akadémikussal, aki az uniós mentőcsomaggal kapcsolatban úgy fogalmazott: nem látja a 750 milliárd euró forrását, közös adósságvállalásra sem volt még példa, de egy csomagra mindenképp szükség van, „mert a 24. órában vagyunk”.

Arra a kérdésre, hogy mekkora visszaesést vár idén Magyarországon azt válaszolta:

Az elemzői konszenzussal összhangban 5 százalékos vagy azt valamivel meghaladó visszaesésre számítok, és ennek megfelelően 5 százalékos államháztartási hiányra, és mindenképpen egyszámjegyű, legfeljebb 6-7 százalékos munkanélküliségre.

A kormány gazdaságélénkítő intézkedéseivel kapcsolatban elmondta: a kormányzat élénkítő politikát folytat.

A kormány elég erőteljesen folyattatta tovább a beruházásokat és ezek támogatását uniós és hazai forrásokból. Ez a klasszikus válságellenes politika egyik része. A történet másik része az átcsoportosítások, és van egy harmadik elem: a munkahelyvédelmi intézkedések. Ennek mértékén el lehet vitatkozni, hogy elegendő-e – véleményem szerint az álláskeresési járadék 3-ról 9-hónapra történő növelése azért beleférne

— fogalmazott a közgazdász, aki egyetért a Pénzügyminisztérium azon gondolatával, miszerint lehetőleg belső átcsoportosítással, nem többletköltekezéssel kell a válság ellen fellépni. Hozzátette: a törekvések ellenére láthatólag megtörtént a kiköltekezés, a költségvetési hiány a 3 százaléknál lényegesen nagyobb.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik