Gazdaság

Gyorsan lezárta a rendőrség a nyomozást, ami Kárász Róbert alapítványát vizsgálta

Egy hónapja számoltunk be arról, hogy rendőrségi nyomozás indult Kárász Róbert alapítványa kapcsán az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került ügyek miatt.

Előbb márciusban, majd áprilisban számoltunk be róla, hogy az ATV műsorvezetőjének Ezer Lámpás Éjszakája az Eltűnt Gyerekek Felkutatásáért (ELÉ) nevű alapítványához jelentős mennyiségű közpénz érkezett a korábbi években, a Magyar Nemzeti Banktól jövő összegből pedig Kárász magáncége is kapott megbízást a saját alapítványától.

Jótékonykodásból megrendelés: Kárász Róbert alapítványa saját cégébe is tolt a csellengő gyerekekért kapott közpénzből
Hallgatott róla, de MNB-s dokumentum bizonyítja, hogy az ATV-s műsorvezető megtalálta a módját annak, hogyan profitáljon az eltűnt gyerekek miatt kapott állami támogatásból.

Tényi István tett feljelentést költségvetési csalás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az adóhivatal ugyan kizárta a költségvetési csalás gyanúját, a NAV szerint azonban Tényi feljelentése alapján felmerülhet a hűtlen kezelés, illetve sikkasztás bűncselekmények elkövetésének gyanúja, ezért a rendőrségnek passzolták tovább az ügyet.

A hvg.hu most arról ír, hogy bűncselekmény hiányában megszüntette a rendőrség a nyomozást Kárász Róbert ügyében pár hét után. Ezt az ATV műsorvezető ügyvédje mondta el a hírportálnak. Papp Gábor azt is elmondta, hogy sem törvénytelenség, sem bűncselekmény nem történt, nem fordult elő, hogy az alapítványhoz ellenszolgáltatás nélkül került volna közpénz Kárász cégébe.

Facebook oldalán korábban Kárász – nem tagadva, hogy alapítványa saját cégét bízta meg közpénzből- részletesen írt, hogy egyszemélyes cégétől mit vett meg alapítványa: miután megalapításakor, 2017-ben, „az alapítvány teljes egészében átvette a GAP Média kft-től az összes feladatot, ezért a feladatok elvégzéséhez a szükséges technikai, számítástechnikai eszközöket is megvásárolta az alapítvány – ráadásul kedvezményes áron. Ennek a teljes összege – ÉS MOST TESSÉK FIGYELNI – 1,6 millió forint volt! Ebben számítógépek, TV, kamerák, telefon, drón stb. voltak benne.”

Kiemelt kép: Kárász Róbert, az ATV szerkesztő-műsorvezetője (j) átveszi a Csengery Antal-díjat Tarlós István főpolgármestertől a Városházán 2018. március 8-án. Az elismerést a Fővárosi Közgyűlés azon újságíróknak, médiában dolgozóknak, közösségeknek adományozza, akik huzamos időn át kiemelkedő tevékenységükkel a fővárost, a főváros kerületeit és a főváros önkormányzatának működését érintő hírekről, információkról magas színvonalú, hiteles, pontos, tárgyilagos és gyors tájékoztatást adnak. MTI Fotó: Soós Lajos

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.