Gazdaság

5,7 milliót sikkasztott a betegfelvonó építésére vállalkozó férfi

Az Esztergomi Járási Ügyészség a jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki az esztergomi kórház által részére betegfelvonó beszerzésére átutalt több mint öt és fél millió forintot saját megélhetésére fordított – közölte hétfőn az ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a férfi egy budapesti gazdasági társaság képviseletében arra vállalkozott, hogy az esztergomi kórház részére betegszállító felvonót szerez be és épít be. A kórház a vállalkozói díj felét, 5,7 millió forintot 2018. augusztus 29-én átutalt a gazdasági társaság bankszámlájára, azonban a vádlott által képviselt kft. a felvonó építéséhez nem kezdett hozzá, a kórház megkeresésére nem válaszolt, a vádlott telefonon is elérhetetlenné vált.

A vádlott az előlegként átutalt pénzösszeget a bankszámláról több részletben felvette, azt nem a felvonó beszerzésére, hanem a megélhetésére fordította. A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg, a vádlott elismerte, hogy felélte a sértett által átutalt összeget.

A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje, valamint kötelezze arra, hogy a sértettnek okozott kárt térítse meg.

Kiemelt kép: 24.hu/Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik