Gazdaság

Közel 200 milliárdot osztott szét a kormány: a honvédség és a sport a nagy nyertesek

A csütörtök este megjelent Magyar Közlöny egyik kormányhatározatával rengeteg pénzt mozgatott meg a kormány. Összesen 196 milliárd forintot csoportosított át, az intézkedés nagy nyertesei a honvédség és a sport ágazata – szúrta ki az mfor.hu.

Ez elvonások három előirányzatot csökkentenek. A kormány

  • 126 milliárdot a Gazdaságvédelmi Alapból vont el
  • 69 milliárdot a Központi Maradványelszámolási Alapból
  • 1,1 milliárdot pedig a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékából.

Ebből pedig

  • újabb 50 milliárd forintot ad a kormány a versenyképesség-növelő támogatásra.
  • Összesen mintegy 23 milliárd forint a határon túli gazdaságfejlesztést szolgálja. Ebből 18,5 milliárd a határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására megy (szűk két héttel ezelőtt 36,5 milliárdot egyszer már biztosított erre a kormány), 6,3 milliárd pedig a Nyugat-Balkán Beruházási Támogatás kerete.
  • 18 milliárd forintot kap a Magyar Honvédség
  • 6,6 milliárdot az olimpiai mozgalommal összefüggésben az utánpótlás-nevelés kap
  • 2,2 milliárd pedig a veszprémi uszoda beruházására megy az alapból
  • 2,4 milliárd forintot csoportosítottak át az űrtevékenység támogatására is
  • 5,2 milliárd megy még a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak
  • 900 millió pedig a Honvédelmi Minisztérium egyéb szervezeteinek megy
  • 806 milliót kapnak az egyetemek és a főiskolák.

A Központi Maradványelszámolási Alapból átcsoportosított 69 milliárd a következőképp oszlik meg:

  • 52 milliárd forint a Magyar Honvédség beruházásaira megy
  • 13,9 milliárd pedig a dologi kiadásait fedezi majd
  • 733 milliós támogatás kap Karcag Város Önkormányzata
  • 942 milliót ebből az alapból is kapnak a honvédelmi tárca egyéb szervezetei
  • 142 millió a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kiadásait fedezi
  • 120 milliót kap a rendőrség
  • 80 milliót pedig a vízügyi igazgatóságok.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik