Gazdaság koronavírus

Lassú a fővárosban a bértámogatások elbírálása

Ahogyan a cég ügyvezetője kérte, április végén beadtam az igénylést az állami bértámogatásra, majdnem minden dolgozó után kér a tíz főt foglalkoztató cég. Eltelt három hét, és semmi hír arról, hogy elbírálták volna az igénylést

– ezzel kereste meg a 24.hu-t egy könyvelő. Ügyfele egy irodatechnikával foglalkozó fővárosi kisvállalkozás, a dolgozók munkaidejét a felére kellett csökkenteni. Hittek abban a kormányzati ígéretben, hogy viszonylag gyorsan meglesz a döntés a kérelemről, de csalódniuk kell. Ugyan a kormányrendelet nyolc munkanapot arra ír, hogy a kormányhivatal megvizsgálja, hogy a feltételeknek megfelel-e az igénylés, arra már nincs határidő, hogy mikor dönt a kérelem elutasításáról vagy a támogatás nyújtásáról. Mégis a vállalkozó és az alkalmazottak abban reménykedtek, ez a válsághelyzetben belátható időn belül megtörténik. Most pedig ott állnak, hogy várnak, és nem tudják, meddig.

A könyvelő kétszer is felhívta a fővárosi kormányhivatalt, és azt a választ kapta, hogy nem győzik az igénylések feldolgozását, annyian fordulnak hozzájuk. Nem is tudták megmondani, hogy mikor bírálhatják el ügyfelének az igénylését.

„Egy ugyanilyen profilú cégtől hívtak minket, kérdezték, hogy mi megkaptuk-e a bértámogatást, mert ők is beadták az igénylést, de még az elbírálásig sem jutottak el a kormányhivatalban” – tette hozzá a könyvelő. A másik, szintén irodatechnikában utazó vállalkozás is Budapesten van bejegyezve, vagyis a fővárosi kormányhivatalhoz adta be a papírokat.

Ön mit tapasztal?

Ön is olyan cégnél dolgozik, esetleg olyan vállalkozó, amelyik korábban beadta a bértámogatási igénylését, de még híre sincs annak, hogy elbírálta volna a kormányhivatal? Vagy elbírálták a kérelmet, de elutasították? Kérjük, írjon a szerzőnek: roland.baksa@24.hu . Köszönjük.

A könyvelőnek vidéki céges ügyfelei is vannak, onnan azt a visszajelzést kapja, hogy ott flottul mennek a dolgok. Csak a fővárosban van késlekedés.

Egy reklámajándékokat árusító, szintén budapesti cégnél – mivel a rendezvények, konferenciák hónapokra ellehetetlenültek – márciusban-áprilisban a dolgozók 30-40 százalékát elküldték, a megmaradtaknak pedig május 1-jétől a felére vették le a munkaidejüket, hogy túl tudjanak élni. Nagyjából 40-50 alkalmazottat érint ez, majdnem mindenki után ezért április végén kért bértámogatást a cég.

Híre még sehol. Ami azért kínos, mert az alkalmazottak abban a hitben voltak, hogy nem lesz sokkal kevesebb a június elején számlájukra érkező pénz. A cég vezetője azonban azt volt kénytelen írni nekik a minap, miután igyekezett utána járni a kormányhivatalnál az ügyüknek, hogy nem tudja megmondani, mikor kapják meg az állami támogatást a dolgozók, mert még el sem bírálták a kérelmüket. Nagyságrendekkel több dolguk van a kormányhivatali ügyintézőknek most, mint amennyit el tudnak végezni, ezért a lassúság, indokolták meg.

A szabály az, hogy ha megítélik a bértámogatást, azt az államkincstár a hónap 12. napján utalja közvetlenül a dolgozónak (tehát nem a munkahelyének), de az államkincstárnak is kell legalább 6-7 nap, mire átfut a rendszerén, ha a kormányhivataltól megkapja a jelzést, hogy jár a bértámogatás a megszorult vállalkozás alkalmazottainak. Elvileg tehát nincs kizárva, hogy az érintett cégek egy részénél időben megítéli a kormányhivatal a támogatást, de olyan sok helyről kaptunk információt arra, hogy a munka betemeti a fővárosi kormányhivatal ügyintézőit, hogy könnyen lehet, június elején sokan lesznek csalódottak.

A pénz, támogatás nem vész el, tehát ha például csak június közepén sikerült elnyerni a már májusra is igényelt támogatást, azt jókora késéssel ugyan, de megkapják az alkalmazottak.

Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke is a fővárosból hallott belassult ügymenetről, pontosabban arról, hogy olyan sok akta keletkezett április közepe óta (akkortól nyílt meg az igénylés beadásának lehetősége), hogy Budapesten alig győzik a munkát a kormányhivatalban.

Az akadozó elbírálásra, hivatali ügymenetre utalnak az innovációs miniszter szerdai szavai. Palkovics László elmondta, hogy addig

106 ezer munkavállalóra adtak be bértámogatási igénylést, de csak 45 ezret bíráltak el. Arra nem tért ki a miniszter, hogy a vontatott ügymenet hol jellemző.

Hivatalos magyarázat híján (megkerestük a fővárosi kormányhivatalt és a bértámogatás gazdájának számító Innovációs és Technológiai Minisztériumot is, még nem válaszoltak) két tényező játszhat szerepet ebben. Már tavaly is hallani lehetett munkaerőhiányról a fővárosi kormányhivatalban, ezért vidéki kormányhivatalokból oda irányítottak ügyintézőket. A másik, hogy a legtöbb igénylés (a vállalkozásokat tekintve) a mikro- és kivállalkozásoktól futott be, az ágazatokat tekintve pedig a feldolgozóipar, kereskedelem, logisztika mellett ott van a vendéglátás-turizmus, de a rendezvényszervezés is mélyütést kapott, Budapesten pedig – hiszen az országos GDP legnagyobb részét itt termelik meg – nagyon sok vállalkozást sújthat a válság.

Kiemelt kép: MTVA /Bizományosi /Balaton József

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik