Gazdaság útitárs

Szinte mindenhova repülne júliustól a Ryanair, ahova korábban is mentek

Korábban a témában:

Mint az összes nagy európai légitársaság, a Ryanair is szinte tejesen leállt a koronavírus-járvány miatt, mindössze napi 30 járatot üzemeltetett március-áprilisban Írország, az Egyesült Királyság és Európa között. A járvány még tart, de több versenytársához hasonlóan már az újraindulást tervezgetik – írta a cég közleményére hivatkozva a Portfolio.hu.

A légitársaság kedd reggeli bejelentése szerint július elejétől járatai 40 százalékát indítja újra. A terv az, hogy a járványt megelőző útvonalhálózat 90 százalékát tudják majd lefedni, vagyis először ritkábbak lesznek a járatok, mint a vírus megjelenése előtt.

Mindezt persze csak akkor tehetik meg, ha az EU-n belüli utazási korlátozásokat feloldják a kormányzatok és a reptereken megfelelő egészségügyi védőintézkedéseket vezetnek be.

A fedélzeten is lesznek változások. A repülőgépeken az utasoknak és a személyzetnek is kötelező lesz a maszkviselés és limitált lesz a fedélzeti catering kínálata, előre csomagolt ételek és italok lesznek elérhetőek és készpénzben nem lehet majd fizetni. A fedélzeti mosdó használatát az utasoknak egyénileg kérniük kell majd, elkerülendő a sorbanállást.

A Ryanair háromezer munkavállalóját küldte el, és egyötödével csökkentette a béreket a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetre hivatkozva:

Háromezer dolgozót küld el a Ryanair
És egyötödével csökkentik a béreket.

Kiemelt kép: 24.hu / Kummer János

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.