Gazdaság koronavírus

A napi 350 helyett áprilisban csak 2-5 repülőgép szállt fel Ferihegyről

Növekszik a járatok száma a ferihegyi repülőtéren, hétfőn már 12 járat indul – mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A kommunikációs vezető elmondta, a járvány előtt naponta 300-350 repülőgép szállt le és fel a repülőtéren, körülbelül 40-45 ezer utassal, ez áprilisban 2-5 járatra és 150-200 utasra csökkent.

A hétfői járatok még alacsony kihasználtság mellett indulnak el, de ebben is látható némi emelkedés – tette hozzá.

A repülési feltételek változatlanok: az utasoktól azt kérik, hogy egyedül és maszkban lépjenek be a terminál területére, kézfertőtlenítőt biztosítanak a helyszínen. Kérik továbbá, hogy az online utasfelvételt és az önkiszolgáló poggyászfeladást használják – mondta.

A kommunikációs vezető szerint az egymástól való helyes távolságot matricák jelzik a repülőtéren, és a terminálon is csak minden második széket lehet használni.

Kitért arra is, a repülőtér nem zárt be az elmúlt hónapokban, viszont utasai 99 százalékát elvesztette; az előrejelzések szerint fokozatosan, de nagyon lassan áll majd vissza az utasszám a járvány előtti szintre.

Tavaly 16,2 millió utas fordult meg a repülőtéren, az idén 17 millióra számítottak, de várhatóan csak 10-11 millió lesz. A tavalyi utasszámot valószínűleg csak 2022-ben érhetik el – vélte Valentinyi Katalin.

Koronavírus - Még több hír a témában

(MTI)

Kiemelt kép: Budapest, 2019. március 12. Az airBaltic lett légitársaság CS300 típusú repülőgépe (előtérben) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2019. március 12-én. Mögötte a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság repülőgépei, a háttérben az Emirates dubaji légitársaság gépe. MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik