Gazdaság

7,5 százalékos béremelést kapnak a Főtáv fizikai dolgozói

Megszületett a bérmegállapodás a Főtáv Zrt.-nél, a budapest pótlék is része az egyezségnek, közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint a Főtávnál a szakszervezettel megkötött bérmegállapodás elsősorban a fizikai dolgozók bérfelzárkóztatását célozza. A szellemi munkakörben foglalkoztatottak esetében az átlagos béremelés 4,5 százalék, míg a fizikai dolgozók esetében 7,5 százalék.

Más fővárosi céghez hasonlóan a Főtávnál sem részesülnek béremelésben az osztályvezetők, főosztályvezetők, igazgatók, vezérigazgató-helyettesek és a vezérigazgató.

A bérfejlesztést a Főtáv 2020 áprilisától kezdődően érvényesíti, január 1-jei visszamenőleges hatállyal.

Kiemelték: a Főtávnál beépül a javadalmazási rendszerbe a „Budapest pótlék”, amit az öt évnél hosszabb ideje a társaság alkalmazásában álló munkavállalók kapnak meg. A pótlék minimális mértéke a bér 0,5 százaléka, nagysága az eltöltött idő arányában sávosan nő, maximális mértéke 2,5 százalék.

A közlemény szerint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kiemelte: a mostani járványhelyzetben fontos, hogy a munkavállalóknak biztos jövőképet, biztos fizetést nyújtsanak.

Mártha Imre, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója azt is hangsúlyozta, hogy a Főtávnál nincs dolgozói elbocsátás a járványhelyzet miatt, és a mostani megállapodás további lépéseikhez hasonlóan már a társaság új fejlődési pályáját alapozza meg.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik