Gazdaság koronavírus

Különadó a multiknak, a pártoktól elvonnak pénzeket: itt vannak a járványügyi akcióterv részletei

Magyarországon eddig 678 koronavírus-fertőzés történt, 58-an meggyógyultak, 32-en hunytak el eddig, több mint 11 ezren vannak házi karanténban és mintegy 10 ezer tesztet végeztek el a hatóságok, de ebben a gyorstesztek nincsenek benne, közölte Gulyás Gergely a szombati kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról tájékoztatott, legfontosabb az emberi élet és az egészség védelme. Mint mondta, nyitott előirányzatok vannak, egész biztos, hogy minden anyagi forrás a védekezéshez rendelkezésre fog állni.

Gulyás Gergely megerősítette, amit Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádióban jelentett be, miszerint bruttó félmillió forintot kapnak az egészségügyi dolgozók. Ezt várhatóan nyár elején kapják majd meg.

Folyamatos az eszközbeszerzés, bár az egészségügyi termékek piacán a szabad kereskedelmet a szabad rablás váltotta fel, de megtesznek mindent, hogy a védőeszközöket be tudjuk szerezni. Eddig mintegy 380 milliárdot költöttek erre.

Bejelentette, komoly gazdasági következményei is vannak a járványnak, ezért a védekezéshez szükséges forrásokat biztosítani kell. Ezért átrendezik a költségvetést, létrehozzák a járvány elleni védekezés alapját és a gazdaság újraindítását szolgáló alapot.

Az eredményes védekezéshez szükséges kiemelt költségvetési átcsoportosításokat hajtunk végre és közös teherviselésre kötelezünk multikat, pártokat, bankokat és önkormányzatokat is

– nyilatkozott.

A kormány magán kezdte a takarékosságot és az átcsoportosításokat, a tárcáktól 1345 milliárd forintot elvonnak és átcsoportosítanak.

A konkrét járvány elleni lépések a következők:

  • a párttámogatások 50 százalékát a járvány elleni védekezési alapba kell befizetni, ez 1,2 milliárd forintot jelent,
  • a multikra kereskedelmi különadót vetnek ki, ez egyszer már uniós vitát eredményezett, de az Európai Bizottsággal szemben lengyel-magyar győzelem született az Európai Bíróságon, így ez idén 36 milliárd forint pluszbevételt fog jelenteni.
  • a pénzügyi szektorban a bankoknak 55 milliárd forintot kell befizetniük,
  • a gépjárműadó egy részét a központi költségvetésbe irányítják át, az önkormányzatok ezzel járulnak hozzá a védekezéshez, ez az arányos teherviselés része.
  • A járvány elleni védekezésre összesen 663 milliárd forintot tudnak biztosítani.

Az egészségügyi szakdolgozók és védőnők előre bejelentett béremelésére is sor fog kerülni, ez 81 milliárd, amit a kormány a gazdasági nehézségek ellenére is biztosítani fog.

A gazdasági újraindítását szolgáló alap része a központi intézményekből beszedett megtakarítás, 922 milliárd forint, illetve a nemzeti foglalkoztatási alap teljes bevétele, 423 milliárd forint, így összesen 1345 milliárd forint áll rendelkezésre.

Szinte felfoghatatlan számok, mégis úgy gondoljuk, hogy ahhoz az óriási kihíváshoz, amivel az ország szembenéz, erre szükség van.

– mondta Gulyás Gergely.

Arról is beszélt, 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, nem csak ennyien veszítették el az állásukat, a 70 ezer szabad munkahely 40-50 ezerre csökkent. Április elejétől napi négyezer körüli a munkahelyüket elvesztők száma.

Nem csupán a költségvetésre való eltérésről fog dönteni a kormány a holnapi ülésen, hanem döntést hoz egy olyan gazdaságélénkítő csomagról is, ami a rendszerváltozás óta az ország legnagyobb gazdasági akcióterve lesz.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik