Gazdaság

Semjén a katolikusoknak adná a Magyar Rádió egykori épületeit

Kétharmados többség és vatikáni áldás is kell hozzá.

Az Index szúrta ki, hogy a kormány a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek adná a VIII. kerületi épületeket a piliscsabai campusáért cserébe. A kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be a törvényjavaslatot, amely szerint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ingyen jutna a vagyonhoz, hogy így segítsék egyeteme oktatási feladatait.

A törvényjavaslat sarkalatos, elfogadásához a jelenlévő képviselők kétharmadának „igen” szavazata kell majd, írta Semjén, aki külön kiemelte, hogy

az Alaptörvény értelmében az állam és a vallási közösségek ugyan különváltan működnek, de a közösségi célok eléréséért együttműködhetnek, tehát az állam anyagi eszközökkel is támogathatja az egyházak működését.

A KDNP elnöke szerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem az ország egyik legjelentősebb, egyeteme, de

a széttagolt, több képzési helyszínen végzett oktatási és kutatási tevékenység akadályozza a további működésének a kibontakozását, illetve a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket.

A törvényjavaslat biztosítaná, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a piliscsabai campusát átadja az államnak, cserébe pedig megkapná azokat az épületeket, amelyekben korábban a Magyar Rádió működött (köztük az Esterházy- és a Károlyi-palotát is).

A Nemzeti Múzeum mögött volt egykor az ország sportéletének központja
A Nemzeti Sportcsarnok mellett a Nemzeti Lovarda is itt működött – előbbi némileg megkopva még ma is működik, a lovardára azonban már semmi sem emlékeztet.

Semjén Zsolt szerint a csereüzlet (az állam részéről átadni kívánt, illetve a PPKE által az államnak felajánlani tervezett ingatlanok) volumene és a vonatkozó egyházjogi szabályozás miatt

indokolt az ezekkel összefüggő jogügyletek tekintetében az Apostoli Szentszékkel való egyeztetés kezdeményezése, szükség esetén nemzetközi megállapodás előkészítése.

A Semjén-féle javaslat azt nem pontosítja, hogy az állam mihez kezd a piliscsabai kampusszal. 

A hvg.hu arra emlékeztet, hogy a kormány korábban (egy 2016-os határozatában) előbb a Nemzeti Múzeumnak adta a kiköltöztetett Magyar Rádió épületeit, de két év múlva, egy újabb határozat már a Pázmány Egyetemet említette.

A mostani törvényjavaslatból nem derül ki, mi lesz például a Nobel-díjas Békésy György által tervezett híres 6-os stúdióval, vagy a hangversenyek helyszíneként ismert Márványteremmel. A 2016-os kormányhatározat a stúdióépület lebontásáról szólt, de ezt most nem említik. Nem utal az előterjesztés a több évtized műsorait még ma is magnószalagokon őrző szalagtár sorsára, amelynek elhelyezésére a közmédia mostani óbudai területén nincs hely, tette hozzá a portál.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik