Gazdaság

100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak a krónikus betegek

Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak idén a krónikus betegségekben szenvedők – hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel ügyvéd az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő elmondta: kormányrendelet sorol fel 18 betegségcsoportban mintegy 700 betegséget, amelyek igazolt megléte esetén a betegek a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget vehetnek igénybe havonta; idén ez 8050 forint, éves szinten 96 600 forint.Célszerű a munkáltatónál nyilatkozni a betegség meglétéről, akkor az adóelőleg megállapításánál figyelembe veszik a havi összeget, és nem kell az év végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített adóbevallás-tervezetet módosítani – jelezte.

Bajusz Dániel kiemelte, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvényben régóta benne van ez a lehetőség, de az adójóváírás önellenőrzéssel öt évig visszamenőleg is érvényesíthető, ha valaki nem tudott róla, vagy a betegsége újonnan került a listára.

A kormányrendelet értelmezésében segítséget adhatnak az érintetteknek a háziorvosi rendeléseken vagy szakrendeléseken, de sok munkáltatónál a könyvelési-bérszámfejtési osztályon dolgozók is tudnak információt adni – tette hozzá.

A témáról korábban bővebben is írtunk:

Vannak orvosok, akik nem adnak igazolást a betegnek az adókedvezményhez
Valószínűleg jóval több beteg élhetne az adókedvezmény lehetőségével, mint amennyien jelenleg igénylik azt. Idén várhatóan megugrik a számuk.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.