Gazdaság

Megfelelő kapcsolatrendszerrel bárki ráhúzhat egy emeletet egy társasházra a lakók hozzájárulása nélkül

A kormányhivatalnak kéne leállítani az építkezést, amire az engedélyt korábban egy jelenlegi kormánybiztos cége kapta.

Nem állnak jól egyelőre a Várkert rakpart 17. alatti társasház lakói, hiszen a patinás ingatlan hiába a világörökségi látkép része, és a tetején hiába folyik szemre erősen túlméretezett ráépítés, a kifogást emelő lakó birtokvédelmi kérelmét elutasította az első kerületi jegyző, és nem rendelkezett az építkezés leállításáról. Mint már beszámoltunk róla, a Duna parti látképbe belerondító befektető nem akárki, a Rogán Antal menedzselte letelepedési kötvénybizniszből ismert Boros Attila, illetve cége, az ABC International Kft., a felső szint két lakásának tulajdonosa. A harc a különleges adottságú, 207 négyzetméteres teraszért folyik, amely ugyan még közös tulajdonú, de a lakók már nem férnek hozzá.

Világörökségbe rondított a Rogán letelepedési kötvényeivel üzletelő vállalkozó
Lenyomott egy egész társasházat Boros Attila, a kötvényüzlet egyik főszereplője. A lakók tudta és beleegyezése nélkül húzott fel egy szintet a Duna-parti épület tetejére.

A birtokvédelem elutasítása nem azért történt, mert meggyőződtek róla, hogy jogszerű vagy jogszerűtlen az építkezés, ennek vizsgálatáig ugyanis nem jutottak el. Azért utasította el Tarjányi Tamás a kérelmet, mert a hozzá forduló lakó a címeként megadott lakásban nem tulajdonos, így birtokvédelemre nem jogosult. A lakónak egyébként van saját lakása a házban, családtagjainak pedig másik kettő, tehát alighanem csak formai hiba történt.

Az építkezés 2019. december 22-i állapota a Gellérthegy felől. Fotó: Farkas Norbert/24.hu

Ez még orvosolható, az azonban már messzebbre vezető probléma, amit V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere vázolt az ügy kapcsán a Klubrádiónak: „2013 óta a kormányzat olyan rendelkezéseket hozott, amelyek alapján az építéshatóság nem köteles, illetve nem vizsgálhatja a jogosultságot, azaz közös tulajdonra is adhat építési engedélyt. Azt, hogy a társasházi közös tulajdonnal kapcsolatos engedélyek megvannak-e, az építésfelügyeletnek kellene vizsgálnia a kivitelezés megkezdésekor. Az építésfelügyelet a kormányhivatalhoz tartozik, ami a kormánynak a kinyújtott keze… Olyan, mint egy csáp, nem a helyben élők érdekeit szolgálja, hanem a kormány utasításait hajtja végre” – érzékeltette, hogy önkormányzati felségterületen is a kormány akarata érvényesül.

A polgármester szavaiból az derült ki, hogy 2016-ban ugyan kapott építési engedélyt az akkori tulajdonos GBG Kft., de az nem újabb szinttel való bővítésről, hanem csak a 4.-5. emeleti lakások összenyitásáról, azok belső átalakításáról, galériaépítésről, illetve a meglévő tetőterasz átalakításáról szólt. Ez a terv többször is volt a kerületi tervtanács előtt.

Megfelelő kapcsolatrendszerrel bárki ráhúzhat egy emeletet egy társasházra a lakók hozzájárulása nélkül 2
Az építkezés állapota 2019. december 22-én, a Duna felől. Fotó: Farkas Norbert/24.hu

„Az  a Fodor Gergely, aki ezt az építési engedélyt megszerezte a GBG Kft. élén, az ugyanaz a Fodor Gergely, aki most a Várkapitányság vezetője kormánybiztosi címmel, tehát a kormánynak szegről végről tagja. És ugyanaz a Finta Sándor jegyzi ezt az épülettervet, aki a Dísz tér 2-re akarja visszaépíteni a volt külügyminisztérium épületét Fodor Gergellyel karöltve. Tehát ez a páros, illetve ez a csoport ilyen módon áll hozzá a világörökségi látképhez és az első kerületi építési-kivitelezési ügyekhez” – fejtegette V. Naszály az összegabalyodó üzleti és politikai szálakat az ingatlan kapcsán.

A riporter kérdésére, hogy megfelelő kapcsolatrendszerrel bárki ráhúzhat egy emeletet egy társasházra a lakók hozzájárulása nélkül, azt kellett válaszolnia, hogy „úgy tűnik, adott esetben van erre mód”. Az elmúlt években az Orbán-kormányok olyan módon szerkesztették ugyanis át az építési jogszabályokat, amely pontosan az ilyen típusú beruházásoknak kedvez – magyarázta. És az, hogy most márciustól a kormányhivatalokhoz kerül mindenféle építéshatósági jogkör, tovább csorbítja a helyben élők és az önkormányzatok jogait – vetítette előre.

Az önkormányzatnak az elmondottak alapján elég szűk a mozgástere, de a polgármester azt ígérte, hogy a jegyző a konkrét ügyben a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni. Azt azonban a kormányhivatalban lévő építésfelügyeletnek kellene ellenőriznie, hogy a kivitelezés a kiadott építési engedélynek megfelelően zajlik-e. Ha nem úgy zajlik, azt a kormányhivatal építésfelügyeletének kellene észrevételezni és leállíttatni – mondta. Lapunk többször is kereste az illetékes építésfelügyeleti osztályt, de írásban eljuttatott kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A Várkert rakparti ház kálváriája nem egyedi eset: V. Naszályi Márta úgy fogalmazott, hogy „halomban állnak az ilyen ügyek a kerületben”, ahol az egyes befektetői körök a lakóközösségek megvezetésével vagy nyomásgyakorlással rossz helyzetbe sodorják a társasházakat. Sorozatban zajlik, hogy az I. kerületben befektetői körök megvesznek egy lakást, két lakást, majd többségbe kerülnek a társasházakban, onnantól kezdve pedig ők hozzák a közös képviselőt és át tudják vinni a társasházi közgyűléseken a saját akaratukat – írta le a koreográfiát.

A polgármesteri székben huszonegy év után Nagy Gábor Tamást (Fidesz-KDNP) váltó politikus egy társasházi munkacsoport létrehozásáról beszélt, amelynek éppen az lenne a dolga, hogy tanácsadással segítse a társasházakat a befektetők esetleges trükközésével szemben, hogy a kerületi társasházak közössége a jövőben védve legyen ezen folyamatokkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik