Gazdaság

Egy év alatt majdnem visszahozta az árát Mészáros Lőrincéknek a Mátrai Erőmű

Összesen körülbelül 11 milliárd forintért kerülhetett a kormányfő strómanjának tartott Mészáros Lőrinc cégcsoportjához a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagja – írta a Népszava. Az ügyletet több lépcsőben, tavaly és idén hajtották végre. Az eladó, a német RWE-EnBW, illetve egy köztes körben a cseh EPH a cég jelenleg is közel 60 milliárd forintra rúgó tartalékai tükrében kissé alacsony áron szabadult meg részvényeitől. A tartalékot a tulajdonosok jogilag bármikor jogszerűen csapolhatják, akár veszteséges működés esetén is.

Mészáros Lőrincék nem is voltak restek az első adandó alkalommal megtenni az amúgy kevéssé elegáns lépést. Így a tavalyi (Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ismereteivel szemben) valójában veszteséges gazdálkodás ellenére a tulajdonosok idén több mint 11 milliárd forint osztalékot kivontak Magyarország második legfontosabb áramtermelőjéből.

Igaz, mivel a Mészáros Lőrinc-féle Opushoz tartozó Mátra Energy Holding csak a részvények 73 százalékát birtokolja, ebből a felcsúti csodamágnás csapatára csak körülbelül 8 milliárd esett.

De eredeti befektetésük egy év alatt így is majdnem megtérült.

A fennmaradó osztalék az erőmű hagyományos kisebbségi tulajdonosához, az állami MVM Magyar Villamos Művekhez folyt be.

A két fél két héttel ezelőtti bejelentése szerint most a Mátrai Erőmű többségi részvényeit is megvásárolná az MVM. A társaság ugyanakkor 57 milliárdos eredménytartaléka ellenére sem ér ennyit. Az erőműnek ugyanis jelentős légszennyezését „megváltandó” évente úgynevezett szén-dioxid-kvótákat kell vásárolnia.

A termék tőzsdei ára pedig az elmúlt négy év során megnégyszereződött. Így az ezzel járó éves költség néhány milliárdról 30-40 milliárdra ugrott. A teher lényegében el is tünteti a társaság korábbi, akár húszmilliárd forintot is meghaladó nyereségének esélyét. Mindezt tetézik a társaságnál egyre-másra kibukó, leginkább irányítási hibákra visszavezethető gondok. Már a 2017-es, több mint kilencmilliárdos veszteséghez is különböző, váratlan meghibásodások vezettek. De sokak szerint megfelelő felkészüléssel, olajozott döntéshozatallal az utóbbi idők szokásosnál nagyobb, a környékbeli patakokat is érintő szennyezései is elkerülhetők lettek volna.

Rettegnek az emberek a Mátrai Erőmű környékén
Az egészségre ártalmas gázok az erőmű mögötti tározóból szabadulnak fel. A tározó vizét tehát felhígítják és leeresztik – a több településen átfolyó Bene-patakba.

Kiemelt kép: MTI / Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik