Gazdaság

A szuperkórház tervezése többszörösébe kerül, mint a kormány eredetileg tervezte

Aláírták a Dél-Budai Centrumkórház tervezői szerződését. Bár az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztató szerint a tervpályázati eljárásra az építészeti pályázatot megnyerő M-Teampannon Kft.  mellett a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. vezette társulás is ajánlatot nyújtott be, a szerződést aligha meglepő módon a terveken egyébként már hónapok óta dolgozó Teampannon irodával írta alá a projektfelelős DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. – adta hírül az Mfor.

A tervezés 8,2 milliárd forintba fog kerülni, ami rekordközeli összegnek számít, egyébként kicsivel olcsóbb, mint amennyit a kiíró előzetesen becsült (8,48 milliárd forint). Hogy rekordösszegről lehet szó, azt a korábbi beruházások tervezési költségeiből lehet borítékolni. A Liget-projekt keretében épülő Néprajzi Múzeum terveit 1,9 milliárd forintért készíti el a Napur, míg a japán iroda  740 millió forintért tervezi a Zene házát, a Nemzeti Galéria terveiért 2,68 milliárd forintot fizetnek, a Puskás Stadion tervezése pedig 3,5 miliárd forintot kóstált.

A cikkben azt is megemíltik, nem tudni, miként sikerült az árat a korábbi kormányhatározatban meghatározott 2,4 milliárdos keretösszeg többszörösére feltornázni.

Október végén még az volt a hír, hogy Újbuda polgármestere több okból is leállítaná a szuperkórház építését:

Újbuda polgármestere leállítaná a szuperkórház építését
Inkább a Szent Imre Kórházat fejlesztené.

Kiemelt kép: A szuperkórház helye. 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik