Gazdaság

Budafok bejelentkezett a dél-budai szuperkórházért

Ha az újbudai önkormányzat nem támogatja, hogy a XI. kerületben épüljön meg a dél-budai térség egészségügyi ellátását fejlesztő beruházás, akkor Budafok-Tétény szívesen látja a tervezett centrumkórházat és járulékos fejlesztéseit – közölte a főváros XXII. kerületének önkormányzata pénteken az MTI-vel.

A közleményben idézték Karsay Ferencet, Budafok-Tétény kormánypárti polgármesterét, aki úgy fogalmazott, jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert politikailag ez az érdekük, felelőtlenség.

Karsai azt a kormányzati érvelést melegítette fel, miszerint az ellenzékivé vált Újbudának nem kell a tervezett szuperkórház.

Ezt azonban korábban épp László Imre, DK-s polgármester cáfolta.

A DK nem ellenzi a dél-budai szuperkórházat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az egészségügyre fordított összegeket racionálisan és hatékonyan használják fel

– mondta László Imre XI. kerületi polgármester kedden sajtótájékoztatón.

Mi soha nem mondtuk, hogy nem kell ez a kórház (…), polgármesterként nincs is beleszólásom, de támogatom

– hangsúlyozta az atv.hu tudósítása szerint a DK-s politikus.

László Imre ugyanitt hangsúlyozta, hogy a tervek szerint a szuperkórház 250 milliárd forintba kerül, ezt az összeget pedig racionálisabban is fel lehetne használni, például 50 milliárdból a Szent Imre-kórház sokprofilú intézménnyé válhatna, 200 milliárdból pedig a jelenleg méltatlan körülmények között működő Szent János-kórház területén épülhetne egy minden igényt kielégítő új budai egészségügyi központ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik