Gazdaság

Elbaltázták az új vasúti menetrendet az egyik legforgalmasabb vonalon

December közepén lép életbe az új vasúti menetrend, amit sikerült úgy kialakítani, hogy Szeged felé nagy visszalépés történik – írják a Közlekedésiklub blogon.

Szegedre eddig egész nap, óránként jártak az InterCity-vonatok, és megálltak útközben a fontosabb városokban és Budapest forgalmasabb állomásain is. Jövőre ezek közül két pár vonat a Nyugati pályaudvartól Szegedig nem áll meg, így ezek irányonként 18 perccel gyorsulnak.

Csakhogy emiatt minden más vonat lassabb és kiszámíthatatlanabb lesz. Szeged felé, Cegléd után már csak egy vágány van, a szembe jövő vonatoknak az állomásokon kell egymást bevárni. Emiatt egy gyorsabb, nem megálló InterCity vonatra 3-4 lassuló jut, amelyek Szeged felé együttesen 51, Budapest felé pedig 70 perccel lesznek lassabbak.

A szegedi vonal közbenső településein, így például a száztízezres Kecskeméten vagy Nagykőrösön és Kiskunfélegyházán a gyorsabb IC-k nem állnak meg, így pont a nap legforgalmasabb időszakaiban maradnak órákra vonat nélkül – írják.

Összességében ezen a vasútvonalon utazók 80 százaléka ritkább és lassabb vonatokat kap.

További érdekességek, nüanszok, részletek a blog cikkében.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik