Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek. Az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi, rendkívüli termőföldforgalomnak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.
Azt írja az MTI, hogy az értékesített terület nagysága Fejér megyében nőtt a legnagyobb mértékben, 33 százalékkal, és Pest megyében csökkent a leginkább, 25 százalékkal. A legtöbb termőföldet Bács-Kiskun megyében forgalmazták, utána Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye következett (7800, 7300 és 6100 hektár). A KSH adatai szerint a szántóértékesítés több mint fele az alföldi megyékben realizálódott.
A mező- és erdőgazdasági területek ára – az előző két év 22, majd 5,6 százalékos növekedése után – átlagosan 11 százalékkal nőtt tavaly, ezen belül a szántó ára 10 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántóföld átlagára 1,5 millió forint volt. A többi művelési ágban is nőttek az árak: a gyepé 16, a gyümölcsösé 15, a szőlőé 14, az erdőé 9,9 százalékkal lett magasabb.
A KSH összeállítása szerint tavaly a szántó művelési ágba tartozó földterületek éves bérleti díja – az előző évi 5,8 százalékos növekedés után – átlagosan 6,5 százalékkal emelkedett.