Schiffer András védi Karácsony Gergelyt a bíróságon Orbán Viktor vejétől

Személyiségi jogi pert kezdeményezett Orbán Viktor veje Karácsony Gergely ellen a róla elnevezett adó miatt, a perben a főpolgármestert egykori LMP-s párttársa Schiffer András fogja képviselni.

Tiborcz István azért fordult bírósághoz, mert Karácsony zuglói polgármesterként korábban azt mondta, hogy a főpolgármester-jelölti programja részeként olyan adót vezetne be, amelyet az 500 millió forintnál drágább budapesti ingatlanok után kellene fizetni. Az új adót Tiborcz-adónak nevezte el.

Karácsony sárga csekket vitt Tiborcznak
A főpolgármester-jelölt kitart a Tiborcz-adó mellett.

A két egykori LMP-s találkozása azért érdekes, mert Karácsony Gergely – például – Jávor Benedekkel, Szabó Tímeával és más képviselőkkel együtt 2013-ban kilépett az LMP parlamenti frakciójából, később pedig Párbeszéd Magyarország néven pártot is alapítottak. Schiffer és az LMP szakadárok közt jelentős konfliktus tört ki a kilépés miatt.

Kiemelt kép: Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) egykori frakcióvezetője (j) és Karácsony Gergely volt frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatót tart az Alkotmánybíróság döntéséről Budapesten, a Képviselői Irodaház előtt 2012. december 28-án. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.