Gazdaság

Több mint 60 milliárd a kórházak adóssága, kiakadtak a beszállítók

Az MTI-ben jelent meg az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) közleménye, amelyben arra kérik a kormányt, hogy tegyen azonnali intézkedéseket az egészségügyi intézmények lejárt adósságának rendezése érdekében.

Mint írják:

Az egészségügyi ellátórendszer lejárt adósságállománya mára meghaladta a 60 milliárd forintot. Ez a volumen már nemcsak a beszállító cégek működését, de sok esetben a fennmaradásukat veszélyezteti. Az egészségügy alulfinanszírozottságának tovagyűrűző hatásai miatt a betegellátás is veszélybe kerülhet.

Hozzáteszik: ugyan a felhalmozódott adósság egy részét a kormány időről időre rendezte, de rendszerszintű változtatásokra eddig nem került sor.

A végrehajtandó intézkedéseket mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a Pénzügyminisztérium versenyképességi programja tartalmazza. Ráadásul ma Magyarország tudja felmutatni az egyik legnagyobb gazdasági növekedést az Európai Unióban, így elvileg a forrásigényes intézkedések pénzügyi fedezete is a Kormány rendelkezésére áll

– áll közleményükben.

Az OSZ emlékeztet arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint is nagy terhet jelent a beszállító cégeknek az esetenként 12 hónapot is elérő fizetési késedelem. A késedelmes fizetés különösen azokat a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat sújtja, amelyeket a Kormány kiemelten kíván támogatni.

Ezért az OSZ arra kéri a kormányt, hogy a tovább nem halogatható és a magyar egészségügy rendszerszintű átalakításához szükséges lépéseket tegye meg. Szerintük ez a változás elsősorban az egészségügyi ellátásokat igénybe vevő magyar emberek érdeke, miközben megoldást nyújtana az egészségügyben dolgozók és az egészségügyet termékekkel, szolgáltatásokkal ellátó vállalkozások problémáira is.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik