Gazdaság

Túl korán igényelte a babaváró hitelt? Másfél milliót bukhat

A Bank360 számításai szerint a novemberben igénylők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetik majd igénybe a 10 millió forintos, akár kamatmentes babaváró hitelt. Ehhez képest viszont azok, akik júliusban kötöttek szerződést 1,5 millió forinttal járhatnak rosszabbul.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közlése szerint október 1-jén 1,16 százalékra csökkent a babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat. Ez azt jelenti, hogy a novemberben igénylők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe a 10 millió forintos kamatmentes hitelt. A Bank360 összefoglalta, mennyit lehet nyerni a babaváró hitel kamatcsökkentéssel.

Miért számoljuk a kamatokat egy kamatmentes hitelnél?

Attól, hogy nem kell fizetnünk a babaváró hitel kamatát, az még létezik. A kamatmentesség úgy valósulhat meg, hogy az állam megtéríti a bankok felé a rendeletben meghatározott kamat aktuális értékét – vagyis az állam helyettünk fizeti a kamatot a banknak. A babaváró hitel feltételeinek megfelelően ez így marad a futamidő végéig, ha a házaspárnak az igényléstől számított öt éven belül legalább egy gyermeke születik.

Előfordulhat azonban, hogy valami miatt elbukjuk a kamatmentességet, és akkor egy összegben vissza kell fizetni az igénybe vett támogatást, a hitelt pedig a büntetőkamattal együtt kell tovább törleszteni. Itt jön képbe az ÁKK és a babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat, ami a babaváró hitel indulása óta csökkenő tendenciát mutat.

Mitől függ a babaváró hitel kamata?

A rendelet pontosan meghatározza, hogy melyik mutatóhoz kell igazítani a babaváró hitel kamatát:

a kamattámogatás időszakában „az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult – a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló kormányrendeletnek megfelelően számított – átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 2 százalékponttal növelt értéke”.

A kamattámogatás elvesztése után pedig nem 2 százalékponttal kell növelni az értéket, hanem 5 százalékponttal. Táblázatba foglalta össze a Bank360, hogyan alakult a babaváró hitel indulása óta a referenciakamat, kiegészítve azzal, hogy a kamattámogatás alatt és után hogyan érdemes számolni a kamatokkal.

Fotó: bank360.hu

Miért fontos, ha változik a referenciakamat?

A referenciakamat alapján számoljuk ki, hogy a kamattámogatás elvesztése esetén mekkora összeget kell visszafizetnünk, valamint azt is, hogy mennyivel fog emelkedni a törlesztőrészletünk a futamidő hátralévő részében. A jelenlegi babaváró hitel szerződésekre a szeptember elején közzétett 1,39 százalékos átlaghozam alapján számítják a kamatot.

Az elmúlt hónapok referenciaértékeit figyelembe véve kiderül, hogy kifejezetten sokat számít az igénylés dátuma, ha elveszítenénk a kamatmentességet. Azok, akik júliusban kötöttek szerződést, a kamattámogatás elvesztése esetén 2 074 300 forinttal számolhatnak; ennyit kellene egy összegben visszafizetniük. A teljes visszafizetendő összeg pedig 17,9 millió forint körül alakul.

Sokkal alacsonyabb visszafizetendő összeggel találkozhat az, aki most kalkulál, rá ugyanis már a szeptemberben közzétett referenciakamat vonatkozik. A kamattámogatás elvesztése után az egy összegben visszafizetendő összeg közel 400 ezer forinttal kevesebb, mint azoknak, akik júliusban kötöttek szerződést. A teljes visszafizetendő összeg pedig több mint egy millió forinttal kevesebb, már csak 16,8 millió forint.

Az ÁKK által október 1-jén közzétett referenciaérték alapján pedig még ennél is jobban járnak azok, akik novemberig várnak a szerződéskötéssel, mivel az ő esetükben még alacsonyabb kamattal kell majd számolni a visszafizetendő összeget a kamattámogatás elvesztése után.

Mikor érdemes igényelni a babaváró hitelt?

Erre nehéz válaszolni, hiszen előre sohasem tudjuk, hogy milyen irányba változnak a referenciakamatok, az azonban már most látszik, hogy azok, akik novemberben adják majd be az igénylést, kedvezőbb feltételekkel vághatnak neki a törlesztésnek, mint azok, akik már túl vannak a szerződéskötésen. A Bank360 szakértői szerint nincs akadálya a további csökkenésnek, így az is elképzelhető, hogy azok járnak a legjobban, akik kivárnak az igényléssel.

Az ideális referenciakamatra azonban nem mindenkinek van lehetősége várni, hiszen a legfontosabb, hogy a kamatmentességet érvényesíteni tudjuk. Azoknak, akik az igényléskor már várják a közös gyermeküket, értelemszerűen érdemes minél hamarabb megkötni a szerződést, hogy be tudják biztosítani a kamattámogatást.

Kiemelt kép: MTI/Kallos Bea

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik