Közélet

Az MTVA cáfol, nem Szijjártó miatt kerül képernyőre az NB II-es futsalmeccs

szijjártó péter futsal (szijjártó péter)
szijjártó péter futsal (szijjártó péter)
Magyar Labdarúgó Szövetség Futsal Bizottságának szakmai véleménye miatt közvetítik a rangadót.

Amint arról már beszámoltunk, december 18-án az M4 Sport élőben közvetíti a Piliscsaba – Dunakeszi mérkőzést az másodosztályú futsal bajnokság közép csoportjának 14. fordulójából. A találkozóra nem Piliscsabán, hanem Győrben kerül sor. Előtte a Győr – Göcsej találkozó is képernyőre kerül.

Az MTVA Sajtóosztálya egy közleményben próbált meg tiszta vizet önteni a pohárba. Leírták, hogy a sportcsatorna minden közvetítés előtt kikéri a Magyar Labdarúgó Szövetség Futsal Bizottságának szakmai véleményét és ajánlását. Ezek szerint a szakemberek úgy látták, hogy az összecsapás méltó arra, hogy képernyőre kerüljön. A Piliscsaba jelenleg második, a Dunakeszi pedig harmadik a tabellán.

Hangsúlyozták, Szijjártó Péter személyének nem volt szerepe a találkozó közvetítésének kiválasztásában. A politikus egyébként ebben a szezonban egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára a bajnokságban, tavaly is csak egyszer.

Az MTVA tájékoztatása

December 18-án a győri Magvassy Sportcsarnokban két futsal mérkőzést rendeznek, az egyik az NB I-ben a Győr-Göcsej mérkőzés, a másik az Ön által említett Piliscsaba–Dunakeszi NB II-es rangadó. Az NB II-ben jelenleg a Piliscsaba az első helyen áll, míg a Dunakeszi a harmadik. Az NB II-es találkozó közvetítése nem jelent pluszköltséget az élvonalbeli párharc közvetítése miatt.

Az M4 Sport közszolgálati sportcsatorna a közvetítések előtt kéri a Magyar Labdarúgó Szövetség Futsal Bizottságának szakmai véleményét és ajánlását, mely ebben az esetben is megtörtént.

Az M4 Sport közszolgálati sportcsatorna célkitűzése többek között az is, hogy az öt látvány – és a tizenhat kiemelt sportág bemutassa mellett a minél szélesebb nézőkör elérése érdekében további sportágakat is műsorára tűzzön, illetve a magyar sport egyre szélesedő területeinek szerepeltesse a képernyőn. Ehhez hozzátartozik az alacsonyabb osztályú, illetve utánpótlás mérkőzések közvetítése is.

Szijjártó Péter személyének nem volt szerepe a találkozó közvetítésének kiválasztásában. Szijjártó Péter esetleges pályára lépéséről nincsen információnk.

Tisztelettel,
MTVA – Sajtóosztály

Ajánlott videó

Olvasói sztorik