Gazdaság

Gulyás: mintegy 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást

Eddig mintegy 31 ezer igénylés érkezett a babaváró támogatásra és majdnem 19 ezer szerződést kötöttek meg a bankok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.

A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány szerdai ülésén a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban hallgatott meg jelentést.

  • Eddig 18 800 szerződést kötöttek meg a bankok;
  • a szerződések 88 százaléka a legmagasabb összegre, 10 millió forintra köttetett,
  • további 5 százalék 8 és 10 millió forint közötti összegre,
  • 5 százalék 5 és 8 millió forint közötti támogatásra, míg
  • az 5 millió alatti összegre kötött szerződések aránya 2 százalék volt.

Gulyás Gergely úgy összegzett: így eddig a babaváró támogatással kapcsolatban 181,5 milliárd forint értékben született szerződés, az átlagosan felvett összeg pedig 9,7 millió forint, vagyis a legtöbb család a teljes elérhető összeget felveszi.

Eddig több mint 22 431 kérelmet nyújtottak be és 5238 határozat született, de igyekeznek felgyorsítani az elbírálást. Több mint negyven autótípus felel meg az feltételeknek, ezek közül a legnépszerűbb igényelt típusok a Dacia, az Opel, a Ford és Skoda.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a jelzáloghitel csökkentésre vonatkozóan 7712 kérelmet nyújtottak be és 3419 támogató határozat született. Jelezte: itt is igyekeznek gyorsítani a kérelmek feldolgozásán. A falusi csokról szólva közölte: július 31-ei adatok szerint 375 kérelem érkezett, a befogadott kérelmek összege 2,1 milliárd forint.

Mint hírt adtunk róla, a babaváró hitelt nem kevesen veszik fel olyanok, akik nem szorulnak rá, de kihasználják, hogy a pénzt megforgatásával jól kereshetnek:

Hallgatnak a bankok a nagy babaváró-turpisságról
Hajmeresztő összeget tudnak keresni azok, akik nem is szorulnak rá a babaváró hitelre.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.