Gazdaság

Idén már 150-en kérték, hogy tiltsák ki őket a játéktermekből

Egyre többen tiltatják ki magukat a játéktermekből - írta a szerdai Magyar Hírlap.

Az idei év első felében már százötvenen kértek önkorlátozást a Szerencsejáték Felügyeletnél, az érintettek jellemzően öt évig maradnának távol szenvedélyüktől.

A cikkben felidézték, hogy a függőségben szenvedők 2016 óta tehetnek jelentős önkorlátozó nyilatkozatot. Ennek értelmében magukat tiltatják el egy vagy több játékfajtától vagy adott szervezőktől egy, három, esetleg öt évre.

A Szerencsejáték Felügyelethez beérkezett nyilatkozatok alapján 2016-ban összesen hetvenhatan éltek a lehetőséggel, míg tavaly már kétszáztizennyolcan.

A Magyar Hírlap megszólaltatta Demetrovics Zsolt addiktológust, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatóját, aki azt mondta: a játékszenvedély olyan betegség, amelynél rendkívül magas a visszaesés kockázata, és az önkorlátozás hasznos “mankó” lehet, amikor az érintett visszazuhanna.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy az önkitiltás önmagában nem elég. Összetett kezelésre van szükség, amelybe a gyógyszeres kúra és a pszichoterápia is beletartozik. Demetrovics Zsolt közölte, hogy az ELTE segélyvonalat működtet a szerencsejátékosoknak, ezt a 061/4116778 számon lehet elérni.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik