Gazdaság

Évről évre egyre kevesebben ajánlják fel az adóegyszázalékot

Egyre kevesebben ajánlanak fel a befizetett adóforintjaikból, holott támogatásra várók akadnak bőven – írja keddi számában a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra (NAV) hivatkozva.

Három év alatt majdnem 400 ezerrel csökkent az adójuk 1 százalékát felajánlók száma. Amíg 2015-ben mintegy 2,2 millióan támogattak valamilyen civil szervezetet, addig 2018-ban már csak 1,8 millióan, ami azért is érdekes, mivel Magyarországon összesen 5,1 millió adóköteles magányszemély van. A NAV pontos statisztikát nem vezethet a legjobban támogatott szervezetekről, de tudható, hogy az adózók legtöbbször a gyermekek fejlődésére és gyógyítására, valamint állatmenhelyeknek adnak pénzt.

A technikai számmal rendelkező, úgynevezett bevett egyházak helyzete kiegyensúlyozottabb, de apad a nekik felajánlók száma is. Amíg 2015-ben még több mint egymillióan adakoztak valamilyen arra jogosult egyháznak, tavaly már csak alig több mint 990 ezren. A kiemelt költségvetési előirányzatra – Nemzeti tehetség program feladatai – 2015 és 2017 között több mint 320 ezren tartották fontosnak, hogy pénzt adjanak, de a múlt évben már csak 290 816-an.

A felajánlott összegek az egyházak esetében stabilnak mutatkoztak, ez még a legrosszabb évben is egymilliárd forint körül mozgott. Ezzel szemben a Nemzeti tehetség program feladataira csupán 300 ezer forint körüli összeget szántak az adózók.

(forrás, kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik