Gazdaság csatatér 2019 - harcmezők

Farkas Flórián embere elképesztő áron kapott lakást Szolnoktól

A szolnoki roma önkormányzatot vezető Kozák Ferencnek alig 4 millió forintot kellett fizetnie egy belvárosi bérlakásért, amit egy héttel később eladott. Voltak, akik nála is olcsóbban jutottak ingatlanhoz.

Annak a felzárkózási programnak, amelyet közel két évtizede indítottunk el a Fidesszel, a folytatásához a garancia ezek a személyek. (…) Ez olyan, mint egy család, egy tőről fakad, és a folytatásra garancia a program mellett ezek a személyek is

– a Szolnok TV beszámolója szerint ezekkel a szavakkal méltatta Farkas Flórián a napokban Kozák Ferencet, a Lungo Drom helyi prominensét és a szervezet többi képviselőjelöltjét.

Kozák és Farkas az október 13-ai önkormányzati választással egy időben zajló kisebbségi választás miatt kampányolt együtt Szolnokon. Valóban régi szövetségesekről van szó: Farkas Flórián – az Országos Roma Önkormányzat korábbi elnöke, fideszes parlamenti képviselő – is szolnoki, van irodája a városházán, Kozák pedig a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökeként jelenleg is központi szereplő a választási felkészülésben.

Itt az OLAF-jelentés a Farkas Flórián regnálása alatt elherdált 1,6 milliárdról
A magyar hatóságok 2015 óta nem találják, ki a felelős azért, hogy milliárdos összeget vertek el egy sosem működő foglalkoztatási szövetkezetre. Az EU csalás elleni hivatala is büntetőeljárást javasolt.

A 24.hu információja szerint Kozák Ferenc volt az egyike azoknak a lakásbérlőknek, akiknek a fideszes vezetésű város eladta az általuk bérelt önkormányzati tulajdonú lakást. Kozákék egy 76 nézetméteres, két és fél szobás ingatlant béreltek a Megyeháza szomszédságában. A lakás, annak ellenére, hogy a belvárosban, a Tisza-part közelében található, roppant olcsón cserélt gazdát.

Az adásvételi szerződés szerint az önkormányzat 4,1 millió forintos bruttó árat kért, vagyis megelégedett 54 ezer forintos négyzetméterárral.

A szerződés szerint az önkormányzat eredetileg 4,6 millió forintban határozta meg az ingatlan forgalmi értékét, de félmilliót végül ebből is engedett a bérlő korábbi értéknövelő beruházásaira hivatkozva. Azt, hogy Kozák Ferenc – az országosan ismert zenész, Kis Grófo nagybátyja – kiváló üzletet csinált, mi sem jelzi jobban, mint hogy azonnal továbbértékesítette a lakást.

A tulajdoni lap tanúsága szerint a politikus egy hétig volt az ingatlan birtokosa. Neve 2017. március 6-án került fel a tulajdoni lapra, de március 13-án már törölték, és újabb tulajdonost jegyeztek be.

Kozák Ferenc állítja, szó sem volt arról, hogy az önkormányzat bármilyen kedvezményt adjon neki. Szerinte két éve sokkal alacsonyabbak voltak az ingatlanárak a városban.

Az árat becsüs mérte fel, én ötmillióért adtam el, akkor mi a baj?

– mondta lapunknak Kozák, de a részletesebb nyilatkozat elől elzárkózott. Ami tény, hogy Szolnok belvárosában jelenleg 25-35 millió forintnál olcsóbban nem nagyon lehet 70-80 négyzetméter közötti lakást találni.

Kozák Ferenc. Fotó: Mészáros János /MTI

Szolnok bérlakás-politikájáról hosszú ideje próbált pontosabb képet kapni az MSZP frakcióvezetője, Radócz Zoltán, mert az önkormányzat sem az ingatlanállományról, sem az értékesítésekről nem tett közzé információkat. Az ellenzék közös polgármester-jelöltje januárban kért először betekintési lehetőséget a 2017-ben és 2018-ban eladott lakások szerződéseibe, és a hozzájuk tartozó értékbecslésekbe. Szalay Ferenc polgármester válaszleveleiből az derült ki, hogy az önkormányzat két év alatt negyven lakást értékesített a bennük lakó bérlőknek. A nevüket adatvédelmi okokra hivatkozva nem közölte. Az összesítésből azonban kitűnt, hogy voltak, akik Kozák Ferencnél is szerencsésebbek voltak.

A két év alatt értékesített lakások átlagára ugyanis alig haladta meg a 2,6 millió forintot.

Az önkormányzat azt sem volt hajlandó elárulni, milyen értékbecslések alapján határozta meg a szokatlanul alacsony árakat. Miután Radócz közérdekű adatigényléssel próbált hozzájutni az önkormányzati dokumentációhoz, a polgármester azt válaszolta, hogy az értékbecslések nem minősülnek közérdekű adatnak. Az ellenzéki politikus ezt követően pert indított az önkormányzat ellen, ami folyamatban van.

Radócz a 24.hu-nak elmondta, az év eleje óta próbálja leállítani a „szolnoki fideszes lakásmutyit”, de a kormánypárti többség megakadályozott minden erre irányuló lépést. Pedig január óta minden közgyűlésre beadott egy önálló képviselői indítványt, amelyben a többi között azt javasolta, hogy az önkormányzat azonnali hatállyal állítsa le a bérlakások eladását, mert a városban csaknem négyszázan várnak arra, hogy önkormányzati lakáshoz jussanak. Az indítványt egyszer sem vette napirendre a fideszes többség.

A Szolnoki Többség Facebook-oldal korábban közzétett egy képet, amin mások mellett Kis Grófo és zenész édesapja, Kozák László Gróf látható más roma emberek, így Kozák Ferenc, valamint Szalay Ferenc szolnoki fideszes polgármester társaságában. A szolnoki ellenzéki összefogást támogató Facebook-oldal egy megjegyzést is fűzött a képhez: „Szeretnéd, ha ezek az emberek döntenének októberben arról, ki vezesse a várost? Szeretnéd, ha a megvásárolt szavazatok tartanák továbbra is hatalomban Szalayt? Ezért fontos, hogy októberben elmenj szavazni és körzetedben az egyedüli ellenzéki jelöltre szavazz! Ne feledd! Ők ott lesznek!” A bejegyzést később – miután lapunk beszámolt róla – eltávolították, visszautasítva, hogy az általában a cigánysággal kapcsolatban fogalmazott volna meg negatív véleményt. Azt viszont fenntartották, hogy a képen olyanok szerepelnek, akik „már évek óta segítik a Fidesz kampányát és szavazatszerzését a roma lakosság körében”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.