Gazdaság

Lakásvásárlás: egyre nehezebb előteremteni az önerőt

Aki hitelből vásárol lakást, annak egyre nehezebb előteremteni a minimálisan szükséges önerőt, ráadásul nemcsak Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban is. Ennek két fő oka van a Bankmonitor cikke szerint:

  • a nettó jövedelem nem volt képes lépést tartani az elmúlt néhány év ingatlanpiaci drágulásával, illetve
  • a bankok a vételár mind kisebb százalékáig hiteleznek.

Az ingatlanok ára pedig – bár a korábbiaknál valamelyest lassabb ütemben, de – továbbra is emelkedik. Vagyis mind több pénz szükséges a vásárláshoz. A budapesti ingatlanok például 2018 végén átlagosan 97 százalékkal kerültek többe, mint 2015-ben, de az egyéb városokban is 50% felett volt a drágulás négy év alatt az MNB adatai szerint.

Eközben a budapesti, teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete 162 ezer forintról 219 ezer forintra emelkedett, ami kicsivel több, mint 35% feletti bővülés. Eszerint ma jelentősen többet kell dolgozni egy saját tulajdonú ingatlan vételárának előteremtéséhez, mint az évtized elején.

Sok múlik azon is, hogy okosan választunk-e lakáshitelt és finanszírozó bankot, mert ez az elvárt önerő nagyságát is alapvetően meghatározza.

A szükséges önerőre a szabály az, hogy jelzáloghitel esetén a vásárláshoz legalább 20% saját forrással kell rendelkezni, ami egy 40 millió forintos ingatlannál 8 millió forint. Ez azonban csak a jogszabályi minimum, a bankok ennél nagyobb önrészt is kiköthetnek, amit egyre többször meg is tesznek. Nagyobb önerőt kérnek például az olyan kisebb településeken, ahol a kevés adásvétel miatt nehezen határozható meg az ingatlan reális piaci értéke, de Budapesten is már inkább 30 százalékos önerőt várnak el, tartva az elszálló árak miatti ingatlanlufi kipukkadásától.

A cikkben adnak néhány tippet is, mi jöhet jól, ha kevés az önerő. Például a babaváró hitel (ami felhasználható önerőként), egy meglévő lakástakarék, de ha van fedezetként bevonható plusz ingatlan, akkor akár önerő nélkül is lehet másikat vásárolni.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik