Gazdaság
Budapest, 2019. június 26.
Menetrendszerûen közlekedõ buszokon hirdetve keresnek buszvezetõket a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) járataira.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Elviselhetetlen körülmények a BKV munkásszállásán

Korábban a témában:

Nem éppen azt kapják a BKV által vidékről toborozott sofőrök, mint amire a cég reklámjai alapján számíthattak, hanem többek közt doh, bűz, ürülékes takaró és ágyi poloska várja őket a vállalat munkásszállóján, mondta a Klubrádiónak Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Naszályi annak kapcsán beszélt a kialakult helyzetről, hogy egy korábban megjelent cikk szerint borzalmas állapotok uralkodnak a BKV munkásszállóin, a cég pedig nem ismeri el a gondokat.

A szakszervezeti vezető szerint az egyik sofőr inkább barátoknál lakott a szálló helyett, miután reggelente kialvatlanul ébredt, éjjel pedig összecsípték a poloskák. Naszályi úgy véli, indokolt lenne a BKV sajtóosztályának felszámolása, mert annak működése teljesen felesleges, a megspórolt pénzből pedig a munkakörülményeket kellene javítani.

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Róka László 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.