Gazdaság

Jövő nyárra ígérik Budapest-Balaton bicikliút megépítését

A közbeszerzések lassú lebonyolításával, a hosszú engedélyezési folyamatokkal, az érintett földterületek kisajátításának bonyolultságával, a Balaton menti területeken a helyi önkormányzatokkal való egyeztetések nehézkességével és a környezetvédelmi hatástanulmány beszerzésének elhúzódásával indokolja Révész Máriusz, hogy miért csúszik olyan sokat a Budapest és a Balaton között épülő bicikliút átadása.

2019 nyarára megépül a Budapest-Balaton kerékpárút
8-10 milliárd forintba fog kerülni.

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta a Világgazdaságnak, hogy a Balaton körüli, illetve a fővárost a tóval összekötő kerékpárút kivitelezési munkálatai augusztus 20-a után nagy ütemben kezdődnek meg, Budapest és Etyek között. Hozzátette: a források eddig is rendelkezésre álltak, a következő négy évben pedig 150 milliárd forint jut kerékpárút-fejlesztésekre.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik