Gazdaság

Újabb béremelést kaphatnak a vasutasok

A MÁV — saját forrás bevonása mellett — béremelésre fordítaná a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből származó mintegy 1,8 milliárd forintnyi megtakarítást. Amennyiben a fenntartó is rábólint a vasúttársaság terveire, több mint 18 ezer munkavállaló kaphat kiegészítő keresetrendezést. Habár ennek mértéke várhatóan nem lesz jelentős, ősszel kezdődhetnek egyeztetések egy, a korábbihoz hasonló, többéves bérrendezésről — írta a Magyar Nemzet.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének tájékoztatása szerint a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója Homolya Róbert ígéretet tett: július végéig elemzést készítenek arról, hogy a bértorlódás kezelésére milyen kompenzációkra van szükség, és ennek alapján – ha a fenntartó rábólint – kiegészítő bérrendezésre számíthatnak az érintett munkavállalók. A stratégiai munkakörökben, a létszámhiánnyal küzdő végrehajtó szolgálatban foglalkoztatott dolgozóknak tervez emelést a vállalat. De hogy mégis mennyit, az nem derült ki a cikkből.

A MÁV-nál március végén írták alá az idei bérmegállapodást, ami végül csak 5 százalékos emelést tartalmazott. A Vasutasok Szakszervezete akkoriban is abban bízott, hogy az év második felében lesz még újabb emelés. Az ágazati szakszervezet szerint jövőre 15 százalékos béremelésre lenne szükség a közúti személyszállításban. A lap szerint várhatóan ősszel kezdődnek tárgyalások az állami vállalatok és a szakszervezetek között a nemrégiben létrehozott Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának keretében egy újabb, hosszú távra szóló bérrendezési programról.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik