Gazdaság

5,9 milliárdért építhet fociakadémiát Mészáros érdekeltsége

A Nemzeti Sportközpontok a ZÁÉV-vel szerződött a szombathelyi utánpótlás-nevelési centrum tervezésére és építésére, írta meg a hvg.hu. Az 5,9 milliárd forintból a ZÁÉV fogja megtervezni és megépíteni a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrumot Szombathelyen – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből.

A beruházás lebonyolítója, az állami Nemzeti Sportközpontok két céggel folytatott le tárgyalásos eljárást, a ZÁÉV mellett a West Hungária Bau-val. A ZÁÉV 2019 elején került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe.

A ZÁÉV építi például az UTE új jégcsarnokát:

A Magyar Építővel közösen ők nyerték el az új Puskás-stadion építését nettó 150 milliárd forintért, ez a cég húzta fel a Swietelsky Magyarország Kft.-vel a szombathelyi stadiont és sportkomplexumot, újította fel a Gül Baba türbéjét és építette meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lovardáját.

A fociakadémia-tendert amúgy már februárban kiírták, és akkor is úgy volt, hogy a ZÁÉV lesz a befutó, 5,7 milliárd forintért. De akkor még nem volt az építkezésre csak 3 milliárd forint, így júliusban eredménytelenül zárult a tender. Úgy látszik tehát, szereztek még pénzt.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik