Gazdaság

Kálmán Olga már a vereség utáni első interjújában lebuktatta a DK szóvivőjét, aki nem mondott igazat a ruhájáról

A budapesti előválasztás napjának legfurcsább pontja az volt, hogy Kálmán Olga nem jelent meg az eredményhirdetésen. Több egymásnak ellentmondó állítás is született arról, hogy miért. Élő Norbert szerint szervezési problémák voltak, az egyik szervező pedig azt mondta, Kálmán nem kapott külön meghívót, és megsértődött.

A fontosabb DK-sok közül Gréczy Zsolt volt csak jelent a helyszínen, aki azt mondta, Kálmán Olga a hivatalosnál lazábban volt öltözve, ezért nem tudott eljönni a sajtótájékoztatóra.

ÉLŐ: Kálmán Olgával beszélgetünk az előválasztás eredményéről és a jövőbeni terveiről

ÉLŐ: Kálmán Olgával beszélgetünk az előválasztás eredményéről és a jövőbeni terveiről

Közzétette: atv.hu – 2019. június 27., csütörtök

Kálmán Olga most újabb interjút adott Rónai Egonnak, ahol elmondta, hogy ez nem volt igaz. Szerinte az valóban megtörtént, hogy azt hitték, hogy minden jelölt a saját helyszínén várja a bejelentést. Félreértés, technikai malőr volt, de nem feltételezi, hogy szándékosan nem hívták meg.

A ruha azért sem volt igaz, mert Gréczy pontosan tudta, hol van Kálmán Olga, hiszen egy helyszínen voltak, az aktivistákkal. És mivel aktivistákkal voltak, Gréczy is tudhatta, hogy van felöltözve, főleg, hogy Kálmán Olga maga kérte meg, hogy menjen oda helyette a bejelentésre. Kálmán szerint Gréczy nem az öltözékére gondolhatott, hanem arra, hogy nem ilyen hivatalos eseményre készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik