Gazdaság

Falusi CSOK: Van, ahol egymillió egy négyzetméter, máshol ennyi az egész ház

Már a rajt előtt élénkülést hozott az állami lakástámogatási rendszer júliustól elérhető új eleme, a falusi CSOK, állapítja meg az ingatlan.com elemzésében. Az új kedvezménynek megfelelő településeken májusban 14 835 lakóingatlant várt eladásra, június utolsó hetében már 15 220 darab volt a kínálatban, ami egy hónap alatt 2,5 százalékos növekedésnek felel meg. Az ingatlanhirdetési portál falusicsok.ingatlan.com címen külön weboldalt hozott létre, amelyen a falusi CSOK-nak megfelelő települések kínálatában lehet keresni.

Messzebb merészkedhetnek a lakásvásárlók

A portál vezető gazdasági szakértője szerint új keresési szempontot hozhat a költözést tervezők számára a falusi CSOK. A nagyobb városokban jellemző árszinteknél alacsonyabb áron lehet másik lakóingatlanba költözni az állami kedvezmény segítségével. Ez azt jelenti Balog László szerint, hogy a nagyvárosoktól akár 40-50 kilométerrel messzebbre is merészkedhetnek a lakásvásárlók. A közlekedési infrastruktúra fejlődésével idővel pedig még távolabbi települések is felkerülhetnek a vevők térképére – tette hozzá.

Pár ezerért is van, de 1 millióért is

Elemzésük szerint a június utolsó hetében a falusi CSOK-os kínálatban szereplő 15 220 ingatlan árában óriási volt a szórás. Akadnak 8-10 ezer forint körüli átlagos négyzetméterárú települések, ilyen például a borsodi Szászfa, a szabolcsi Ömböly, vagy a békési Mezőgyán. Ez azt jelenti, hogy ezekben a falvakban akár 1-2 millió forintért is ingatlanhoz lehet jutni.

A másik véglet: a falusi CSOK-os települések közül Balatonakali volt a rekorder 1 millió forintos átlagos négyzetméterárával júniusban, csakúgy, mint májusban.

Már 9 millió az átlag

Adataik szerint júniusban több mint 2100 falusi CSOK-kal érintett településen kínáltak eladásra lakóingatlant, az érintett települések átlagárainak középértéke 9 millió forint volt. Az átlagárakat vizsgálva Balogh László elmondta, hogy az árszint a fővárosban, a Balatonnon vagy az ország nyugati határvidékén a legmagasabb.

Bár egy évvel korábban még nem lehetett tudni arról, hogy elindul a falusi CSOK, de az annak megfelelő települések átlagárainak középértéke tavaly júniusban 8 millió forint volt. Tavalyhoz képest így több mint 10 százalékkal emelkedett az érintett településeken eladó ingatlanok kínálati ára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik