Gazdaság

30 embert felejtett a bécsi reptéren a Wizz Air

Még június 8-án szombaton történt, hogy a csomagfeladás tempója miatt (kevés pult, hol nem volt ember, hol elromlott a szalag) többen is lemaradtak Bécsből induló repülőgépeikről, számolt be az Utazómajom és az Index is. Egészen cifra esetek is előadódtak, egy családot pl. kettészakítottak, anya a két gyerekkel feljutott a gépükre, apa viszont lemaradt róla.

Pedig időben, 2,5 órával a gép indulása előtt kint volt már a reptéren, aki az esetet jelentette, szóval nem az volt a gond, hogy az utolsó pillanatban érkeztek volna. Összesen 30 ember maradt le a Tenerifére, 16 a Malagára és 1 a Kijevbe indított járatról.

Az utas, aki beküldte esetüket a portálnak arról számolt be, hogy amikor nagynehezen sikerült a Wizz Air-t elérni, annyit mondtak neki, hogy nem értesültek a történtekről, nagyon sajnálják de nem tudnak új járatot biztosítani, maximum legelőször kedden lenne egy járat, de arra saját költségen kell jegyet venni.

A Wizz Air az Utazómajomnak azt írta válaszában, hogy minden rendben volt aznap az utasok beszállításánál, 5 pultnál vették fel az utazókat. És felhíták a figyelmet, hogy mindenki időben érkezzen ki a reptérre.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik