Gazdaság

Nem akar fizetni a csepeli önkormányzat az őrző-védőkkel elzavart strandépítőnek

Biztonsági céggel rakatták ki  a kerületi strand felújítására szerződtetett vállalkozást a beruházás területéről, majd Borbély Lénárd csepeli polgármester a Facebook-oldalán azt állította, hogy a cég „érthetetlen okokból” maga vonult le, és hagyta ott 30-40 százalékos készültségi fokban a strandot. Így indult két hete a strandbotrány a XXI. kerületben.

Az önkormányzat vagyonkezelője, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 2018-ban írt ki 390 millió forintos közbeszerzést a termálvizes fürdő leromlott állapotú téli öltözőinek és a strand főbejáratának felújítására és átépítésére. A kivitelezés mellett a feladat része volt a régi épület lebontása és a tervdokumentáció elkészítése is. A tendergyőztes Intech Kft.-vel tavaly december 7-én kötötték meg a szerződést, amelyben az állt, hogy június 1-jére kell elkészülni a munkákkal.

Az Intech Kft. májusban szerződésmódosítást kért. Az új, május 28-án aláírt megállapodás szerint a nyári üzemű épületek kivitelezési munkáinak végső határidejét június 15-ére, a téli üzemű épületét pedig szeptember 20-ára tolták ki.

Furcsa, hogy az önkormányzat május utolsó napjaiban belement a szerződésmódosításban, majd szinte azzal egy időben megváltoztatta az álláspontját. Június 3-án hétfőn őrzővédőkkel zárták le a strandot, és az Intech munkagépeit is „túszul ejtve” kizárták a cég munkásait a területről.

Ekkor már az önkormányzat arra hivatkozott, hogy véleményük szerint június közepéig sem lenne kész a kivitelezés. A Csepeli Városgazda Zrt. június 3-án azonnali hatállyal felmondta az Intech-kel kötött szerződést. Eigler Tamás, a kft. ügyvezetője szerint a tervezés és az engedélyeztetés után a cég az elmúlt időszak esős időjárása ellenére mindent megtett, hogy kivitelezéssel tartsa a határidőt. A balhét állítólag az okozta, hogy a munkások a június 1-jére eső hétvégén nem dolgoztak a strandon.

A jelek szerint az önkormányzat egyáltalán nem szándékozik fizetni az eddig elvégzett munkákért. A helyi Fidesz és az önkormányzat üzenőfüzeteként működő Csepel.hu csütörtökön arról írt, hogy a cég csak 40 százalékos készültségi fok után lett volna jogosult az első részszámla kiállítására, ezt azonban a terület lezárása előtt nem tudta elérni.

A hőségben zárva tartó strand és a félkész beruházás miatt a szocialisták kezdeményezésére rendkívüli képviselő-testületi ülést hívtak össze.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik