Gazdaság

Mellár Tamás: „Az Orbán-rendszer a végéhez közeleg”

A Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) érintő törvénymódosításról, a kivándorlásról és a 2020-as költségvetésről beszéltek a képviselők napirend előtt az Országgyűlésben szerdán.

Mellár Tamás (Párbeszéd) az MTA-t érintő törvénymódosítást alkotmányellenesnek, antidemokratikusnak és elhibázottnak nevezte, idézve az akadémikusokból álló Stádium 28 Kör véleményét. Szerinte 1949-ben intézett utoljára ilyen “brutális támadást” az MTA ellen a hatalom. Úgy vélte: ebben a helyzetben a kormánypárti képviselőké lesz a történelmi felelősség, mert ha megszavazzák a javaslatot, akkor gyermekeiknek, unokáiknak kell számot adniuk arról, hogy Széchenyi által létrehozott intézmény szétveréséhez hogyan járultak hozzá.

Hangsúlyozta: bár a jövő évi költségvetésben több pénzt irányoznak elő kutatás-fejlesztésre, mivel a kutatóhálózat elveszíti függetlenségét, a “kedvenc vállalkozások” “rájárhatnak” ezekre a forrásokra.

Az Orbán-rendszer a végéhez közeleg, szavazzanak nemmel a javaslatra, akkor talán megbocsát önöknek az utókor! – üzente a fideszes honatyáknak Mellár Tamás.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára vádaskodásnak nevezte a képviselő szavait.  Közölte: az MTA átalakításával a kormányzat célja, hogy a kutatóintézetek hatékonyabban tudják szolgálni a magyar társadalmat és a gazdaság fejlődését.

Kertész János fizikus, az MTA rendes tagja fogalmazott meg egy nyílt levelet, amit Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének szándékoznak elküldeni. A írásban többek közt az szerepel, hogy a levél egy segélykérés, miután a magyar kormány drasztikus változtatásokra készül a magyarországi kutatások terén.

Magyar tudósok nyílt levelet írtak Manfred Webernek
Szeretnék elérni, hogy visszavonják az MTA-t meggyengítő törvényjavaslatot.

A kutatók arra kérik Manfred Webert, gyakoroljon nyomást Orbán Viktort miniszterelnökre, hogy visszavonják az MTA-t megcsonkító törvényjavaslatot.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hiába a múlt vasárnapi többezres tüntetés, Palkovics László innovációs miniszter kedd késő este benyújtotta a Magyar Tudományos Akadémiát meggyengítő törvényjavaslatot. Az átszervezés lényege, hogy az összes kutatóintézet egy újonnan létrehozandó intézmény, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat alá tartozna, utóbbiban pedig erős, meghatározó lenne a kormány befolyása. A kutatóhálózat kiszervezése gyorsan történne, szeptember 1-jei határidőt jelöl meg a törvényjavaslat.

Több ezren tüntettek a tudomány és az MTA szabadságáért
Lovász László szerint a Magyar Tudományos Akadémia legnehezebb éve volt ez 1825 óta.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik